Hiába volt tikkasztó a forróság, 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet és hiába tartogatott borzalmasan sok dűnét az Abu Dhabi Desert Challenge harmadik szelektív szakasza, Nasszer Al-Attijah a Minivel fékezhetetlennek tűnik. A katari klasszis saját bevallása szerint megizzadt, de az újabb szakaszelsőséggel tovább növelte előnyét a márkatárs-címvédő Vlagyimir Vasziljev előtt az idei Világkupa-sorozat második megmérettetésén.

 

Összesen 400, a szelektív szakasz tekintetében pedig 272 kilométer várt a közel-keleti rangadó mezőnyére a harmadik versenynapon, amelyről a szervezők előzetesen úgy nyilatkoztak, hogy az egész verseny legkeményebb menete lesz. Az is volt, ezt a szakaszgyőzelmet 3 óra 35 perc 21 másodperces begyűjtő kétszeres Dakar-győztes sem titkolta: „Nagyon nehéz nap volt, óriási dűnékkel, puha homokkal, de szerencsére egyszer sem akadtunk el. A forróság nehezítette a dolgunkat, de minden rendben, jó munkát végeztünk” – sommázott Al-Attijah, aki második részsikerével megerősítette vezető pozícióját az összesítésben: a katari több mint tíz percet adott a zsinórban harmadszor szakaszmásodik Vasziljevnek, akit így már közel 16 perccel előz meg.

Van Loon szép csendben őrzi a 3. helyet (Fotó: X-Raid)


A napi 3. helyezésért szoros csata dúlt a Minivel egyre gyorsabb Erik van Loon, valamint a terepraliban az első versenyét futó, ennek ellenére a Toyota-Overdrive táborában a legjobban teljesítő ex-WRC-s Khalid Al-Qassimi között. Az emirátusbeli sejk előrelépett a 4. helyre az összesítésben, míg a holland továbbra is őrzi a 3. pozíciót: „Ma már a rajtot követő dűnés szakaszon is nagyon gyorsak voltunk. Csodálatos az autó és jó érzés, hogy esélyünk van a dobogóra” – mondta a Vasziljevet 15, az éllovas Al-Attijahot 30 perces hátránnyal követő németalföldi.

Malysz kezd ráérezni az új munkaeszközre (Fotó: X-Raid)


Minis bemutatkozása során a terepralisként is évről évre egyre sikeresebb korábbi síugró-legendának, Adam Malysznak még nem sikerült a legjobb tíz közé verekednie magát – mostanáig. A lengyel az 5. időt repesztette: „Ma végre minden jól alakult, csak egyszer vagy kétszer zökkentem ki a ritmusból, így sikerült szinte végig jó tempót menni. Napról napra egyre jobban ráérzünk az autóra és a mai eredménnyel előreléptünk az összesítésben is” – értékelt a népszerű polák, aki az előző napi 11. helyezés után immáron a 7. pozícióból várja a folytatást. Őt egy Mini és egy Toyota, a brit Harry Hunt és a szintén lengyel Marek Dabrowski előzi meg az abszolút értékelésben.

Ritka látvány a tetőre borult Mini (Fotó: Stephan Schott)


Több nagy vesztese is volt az autós kategóriának ezen a napon. Az első szelektív megnyerésével instant hőssé váló helyi menő, Yahya  Al-Helei Nissan Pickupján komoly kuplungproblémák jelentkeztek, így a tabellán öt helyet veszítve a 9. pozícióba csúszott vissza. Esett egy nagyot az X-Raid kötelékét erősítő Stephan Schott, aki tetőre rakta a Minit, de eljutott a célig és mindössze egy helyet veszítve a 11. pozícióból készülhet a folytatásra. Rosszabbul járt a hazai pályákról sokak számára ismerős, 2009-ből egy magyar bajnoki címmel is rendelkező Miroslav Zapletal, akinek V8-as Ford motorral hajtott Hummerében bedöglött a kuplung: „A kihagyott útpontok miatt kapunk 11 óra büntetést, de megjavítjuk a kocsit és folytatjuk, mert szükségünk van a versenykilométerekre.Ennél nehezebb körülmények között sehol nem tesztelhetjük ezt az új változatot” – mondta a cseh vitéz.

Szalaynak valószínűleg nincs szüksége altatóra (Fotó: Opel Dakar Team)


Zapletal valószínűleg úgy tesz, mint Szalay Balázs: az autós mezőny egyetlen magyar indulójának Opel Mokkájában hétfőn már másodszor döglött be a kardántengely, de a szakasz félbeszakítása után a csapat javított, majd a pilóta 13 órányi időbüntetéssel a tarsolyban visszaállt és a 25. idővel teljesítette a menetet. „A rajt előtti pillanatok mozgalmasak voltak, mert bár egyetlen pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy a fiúk menetkész állapotba hozzák a Mokkát, reggel azért volt egy kis rohanás, hogy befejezzék a munkát. A ragasztónak igazság szerint tizenkét órát kellett volna száradnia, de nekünk nem volt annyi, csak kettő, de beleöntöttük az olajat, és hála az égnek a hegesztés és a ragasztás együtt megtette a hatását. Igenám, de akkor már csak negyed óránk volt az indulásig, és még tankolni is kellett, így azután éppen abban a pillanatban érkeztünk meg a rajthoz, amikor már menni is kellett” – mondta Szalay, akinek az Opel Dakar Team jelentése szerint kellett egyszer homoktrepniznie és megállt egy bajba jutott motorosnál is.

Coma, Sunderland és Faria: a KTM-armada (Fotó: ADDC)


A kétkerekűeknél egyébként a Honda portugál ásza, Paulo Goncalves nyerte a szakaszt, 29 másodperccel a KTM hatszoros világbajnoka és ötszörös Dakar-győztese, Marc Coma előtt, aki így is élre állt az összetettben: a katalán 5 perccel előzi meg a luzitánt, míg az előző napon élen álló másik KTM-es, Sam Sunderland a mai 5. hely után a 3. pozícióba esett vissza, így 1 perccel van lemaradva Goncalvestől. Saghmeister Gábor, a motoros mezőny szerbiai magyar indulója a 24. idővel teljesítette a napi szakaszt és a KTM-es az előző napi 37. pozícióból a 31. helyre lépett elő.

Szerdán, a Világkupa futam negyedik versenynapján 405 kilométer vár a versenyzőkre, amelyből 258 kilométer lesz a mért szakasz távja.

Abu Dhabi Desert Challenge: állás a 3. szelektív szakasz után

Autósok:

1. Nasszer Al-Attijah / Mathieu Baumel (QAT / FRA) - Mini All4 Racing - 10:50:25.0
2. Vlagyimir Vasziljev / Konstantin Zsilcov (RUS) - Mini All4 Racing - 11:06:19.0
3. Erik Van Loon / Wouter Rosegaar (NED) - Mini All4 Racing - 11:21:05.0
4. Khalid Al-Qassimi / Jose Marques (UAE / POR) - Toyota Hilux - 11:24:12.0
5. Harry Hunt / Andreas Schulz (GBR / DEU) - Mini All4 Racing - 11:52:02.0      
6. Marek Dabrowski / Jacek Czachor (POL) - Toyota Hilux Overdrive - 11:59:06.0
7. Adam Malysz / Rafal Marton (POL) - Mini All4 Racing - 12:11:32.0
8. Yazeed Al-Radzsi / Timo Gotschalk (KSA / DEU) - Toyota Overdrive - 12:37:46.0
9. Yahya Al-Helei / Khalid Al Kindi (UAE / UAE) - Nissan Pickup - 12:57:42.0
10. Orlando Terranova / Bernardo Graue (ARG) - Mini All4 Racing - 13:07:36.0

Motorosok:

1. Marc Coma (SPA) - KTM 450 Rally Replica - 11:05:41.0
2. Paulo Goncalves (POR) - Honda CRF 450 Rally - 11:10:45.0
3. Sam Sunderland (GBR) - KTM 450 Rally Replica - 11:12:12.0
4. Pablo Quintanilla (CHI) - KTM 450 Rally Replica - 11:24:02.0
5. Ruben Faria (POR) - KTM 450 Rally Replica - 11:29:30.0
6. Ricky Brabec (USA) - Honda CRF 450 Rally - 11:31:20.0
7. Mohammad Al Balooshi (UAE) - KTM 450 Rally Replica - 11:37:43.0
8. Juan Salvatierra (BOL) - KTM 450 Rally Replica - 11:54:46.0
9. Joe Cornejo (CHI) - Suzuki RMZ 450 X - 12:03:40.0
10. Matt Hart (AUS) - KTM 450 SXF - 12:05:21.0