Nasszer Al-Attijah harmadszor nyert a HunGarian Baján, ami korábban még senkinek sem sikerült, vagyis rekord a magyar világkupa-verseny történetében. Ami azonban talán ennél is fontosabb a katari versenyző számára, hogy a világkupa összetett pontversenyében is átvette a vezetést ezzel a győzelemmel, amelyet látszólag simán szerzett meg, ám elmondása szerint ez korántsem jelenti azt, hogy könnyű lett volna a verseny.

 

„Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem, úgyhogy a verseny elejétől kezdve igyekeztünk a maximumot nyújtani. Szombaton sikerült olyan előnyt gyűjteni, amivel vasárnap már nem kellett kockáztatni – nem is tettük. Boldog vagyok, hogy nyertünk és vezetjük a világkupát, ezúttal is nagyon élveztem ezt a korántsem könnyű versenyt. Ha rajtam múlik, jövőre is biztosan visszajövök, mert itt mindig jók a pályák és jó a szervezés” – nyilatkozta a kétszeres Dakar-győztes Nasszer Al-Attijah, akinek tökéletes versenyéhez nyilván kellett navigátora, Matthieu Baumel hibátlan teljesítménye is.

A második helyért hatalmas csata zajlott a holland Bernhard Ten Brinke és a cseh Miroslav Zapletal között. Utóbbi kezdte előnyből a napot, majd’ négy perccel vezetett, ám az Overdrive-Toyotával száguldó – mit száguldó? szárnyaló! – Ten Brinke nem hagyta annyiban a dolgot, és ahelyett, hogy biztosra ment volna, ráállt a gázra. „Nagyon keményen nyomtam a gázt, mert bár négy perc hátrányom volt, úgy éreztem, van keresnivalóm. Az Overdrive-tól tökéletes autót kaptam, amivel sikerült megnyernem a vasárnapi szakaszt és egyben megszerezni az összetett második helyet. Ahhoz képest, hogy a Dakar-rali óta nem ültem versenyautóban, szerintem ez elég jó eredmény, úgyhogy nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Ten Brinke.

Bernhard ten Brinke


Zapletal sem keseredett el azonban, mert bár elszánta magát arra, hogy megtartja a második helyet, a holland egyszerűen túl gyors volt. Ráadásul technikai gondja is volt: „A szakasz tizenötödik kilométerénél egy vízátkelés után akadt egy kis problémánk az elektronikával, ám újabb harminc kilométer megtétele után ez megszűnt. Utána nyomtuk a gázt, ahogy tudtuk, ám végül meg kellett elégednünk a harmadik hellyel. A balul sikerült szuperspeciális, és a szombati első szakasz után – amelyen száz kilométeren keresztül nyeltük az előttünk rajtoló porát – azt hiszem, elégedettek lehetünk” – mondta Zapletal.

Mint ahogyan elégedett volt a legjobb magyarként érkező Korda Erik is, aki szintén nagy hajrában múlta felül a bajnoki éllovas Fazekas Károlyt – 517 versenykilométer megtétele után alig 41 másodperccel.„Álltunk a gázon, ahogy reggel megbeszéltük. Kellett is sietni, mert az első kilométer után az én itatóm csúszott ki, nem sokkal később a navigátoromé, úgyhogy tikkadtan érkeztünk meg a célba. Nagyon nehéz verseny volt, a végén nem éreztem a kezemet, ha van még két kilométer, nem biztos, hogy kibírom. De nem volt, és itt vagyunk – legjobb magyarként” – nyilatkozta Korda. „Csalódott vagyok, mert nem voltunk elég gyorsak, de ha őszinte akarok lenni, nem is tudtam volna gyorsabban menni. Kemény, brutális verseny volt, a kocsi jól bírta, de mi nagyon elfáradtunk” – tette hozzá Fazekas, aki jó esetben akár már most megszerezhette volna a magyar bajnoki címet, ám ez végül nem jött össze.

Ami a nemzetközi élmezőnyt illeti, a Világkupa összetettjében előkelő helyen álló Marek Dabrowski vasárnap már nem állt vissza a versenybe, mert az Overdrive-Toyota szombati elektronikai gondjai után nem lett volna esélye a jó eredményre és a pontszerzésre – két hét múlva már hazája versenyén, a Baja Polandon bizonyíthat újra.

Hungarian Baja: autós végeredmény:

1. Nasszer Al-Attijah / Matthieu Baumel – Mini All4Racing – 6:19:42
3. Bernhard ten Brinke / Tom Colsoul – Overdrive-Toyota - +0:14,48
2. Miroslav Zapletal / Tomas Ourednicek – Hummer H3 Evo - + 0:15:49
5. Korda Erik / Csató Attila – HRX-Ford - +0:27,32
4. Fazekas Károly / Szenáki László – BMW X6 RR - +0:28,13
6. Jurij Sazonov /Alekszandr Moroz – Hummer H3 Evo - + 0:31,01
7. Fekete Antal / Tóth György – Overdrive-Toyota - +0:54,30