Yazeed al-Radzsi már bemelegített a terepralis Világkupa-sorozat hétvégén kezdődő második fordulójára, az Abu Dhabi Desert Challenge-re, mégpedig nem is akárhogyan. A szaúd-arábiai pilóta győzelmet aratott a vasárnap zárult Hail International Rally-n, amelynek ráadásul roppant erős magyar kötődése is van: a futam útvonalát és itinerét évek óta a kiváló magyar szakember, Polgár László jegyzi.

 

Al-Radzsi az utóbbi néhány évben magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a tereprali világában: tavaly a Világkupa-sorozat néhány futamán villogott, idén pedig már a Dakar-ralin is részt vett, ahol kimagaslóan jól teljesített és kieséséig a közvetlen élmezőnyben csatázott az Overdrive által hadrendbe állított Toyota Hilux-szal. A szaúdi ambícióinak felderítéséhez nem kell jóstehetség: a közel-keleti térség elsőszámú autóversenyzője szeretne lenni, letaszítva a trónról az immáron kétszeres Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah-t.

Néhány nap múlva a két szélvészgyors arab újra összecsap egymással, mégpedig a Világkupa-évad második futamán,az Abu Dhabi Desert Challenge-en, ahol ráadásul egy harmadik ellenfelet is kapnak a WRC-ből átruccanó Khalid Al Qassimi személyében. Al-Radzsi számára sikeres volt a bemelegítés, múlt vasárnap ugyanis győztesként zárta hazája legnagyobb terepralis rangadóját, a Hail International Rally-t: míg Abu Dhabiban újra a Toyota Hilux Overdrive-val száll csatába, addig ezen a megmérettetésen saját tulajdonú, Robby Gordontól vásárolt Hummerével állt rajthoz és szó szerint átgázolt a nagyobb külföldi nevek nélkül, elsősorban a helyi erők részvételével megtartott viadalon.



„Fantasztikus verseny volt és nagyon örülök annak, hogy a Hummerrel sikerült győznöm. Negyedszer nyertem itt, így most magabiztosan készülhetek az Abu Dhabi Desert Challenge-re” – nyilatkozta az Arab News hírügynökségnek a vasárnapi díjátadó ceremónián al-Radzsi, akinek állandó navigátora van a Volkswagen már megszűnt gyári csapatából ismert német Timo Gottschalk személyében.

Al-Radzsi szavainak - „fantasztikus verseny volt” – hallatán nekünk, magyaroknak is van okunk arra, hogy kihúzzuk magunkat, a Hail International Rally egyik mozgatórúgója ugyanis nem más, mint a magyar bajnoki futamok versenyigazgatói tisztségét betöltő Polgár László. A kiváló szakember évek óta dolgozik együtt a szaúdi autósport szövetséggel és immáron több éve felel az összecsapás útvonalának kidolgozásáért, az itinerért, ráadásul – akárcsak idén – a versenyigazgató-helyettes tisztségét is betölti a futamok idején.



Van magyar vonatkozású fejlemény az Abu Dhabi Desert Challenge-hez kapcsolódóan is, mivel az autós kategória egyetlen magyar indulója, az Opel Dakar Team megnevezte Szalay Balázs beugró navigátorát. Az Africa Eco Race első szelektív szakaszán elszenvedett bukás során megsérült, s jelenleg is a rehabilitáció fázisában tartó Bunkoczi Lászlót a csapat tájékoztatása szerint egy belga másodpilóta, Fabian Lurquin helyettesíti majd.

„Természetesen tudom, hogy kicsoda Balázs, láttam a versenyeken, de egészen mostanáig nem beszélgettünk egymással. Az egész csapat új lesz számomra, de remélem, hogy hamar beilleszkedek majd, és hogy annyira gyorsak leszünk Balázzsal, amennyire csak lehetséges. Tudom, hogy erős a mezőny, a nyolc Mini mellett további nagy csapatok is indulnak, és bár arról eddig nem beszéltünk Balázzsal, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett, biztos vagyok benne, hogy mindketten mindent megteszünk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot. Nagyon várom, hogy beülhessek az Opel Mokkába” – idézte az Opel Dakar Team hivatalos honlapja Lurquint, aki korábban olyan versenyzők oldalán is szerepelt már a terepraliban, mint például Lucio Alvarez vagy épp a HRX-Fordokat versenyeztető műhely főnök-pilótája, Erik Wevers.

Fotók: Yazeed Al-Rajhi Racing