Csak egyetlen mondatot mert idézni Nasszer Al-Attijah-tól  hivatalos sajtóközleményében az X-Raid Mini azután, hogy a katari extraklasszist az All4Racing rúgóútjának szabálytalansága miatt megfosztották a győzelemtől az Abu Dhabi Desert Challenge-en. Ez a mondat így hangzott: „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő!”

 

Noha a kétszeres Dakar-győztest a terepralis társadalom jókedélyű és barátságos fickóként ismeri, mérget vehetünk arra, hogy mondott ennél jóval cifrábbakat is a Yas Marina versenypálya porral belepett garázsainál. Ott, a Világkupa-szezon második futamának végellenőrzésekor tudta meg, hogy hiába nyert nagy fölénnyel négy szakaszból hármat (a csütörtöki utolsó menetet homokvihar miatt törölték), versenyautójának rúgóútja nagyobb a megengedettnél, így fújhatja a győzelmet, amelyet így az egész futamon a 2. helyen portyázó orosz Világkupa-címvédő márkatárs, Vlagyimir Vasziljev örökölt meg. 

Al-Attijah szárnyalt Abu Dhabiban (Fotó: Red Bull)

Sven Quandt, az X-Raid tulajdonos-csapatfőnök azzal igyekezett magyarázni a bizonyítványt, hogy a katari pilóta Minije túlságosan komoly terhelést kapott a viadal során, így a rúgó deformálódott és a rúgóút emiatt lett nagyobb: „Nem kéne, hogy így legyen, de sajnos megtörténik az ilyesmi. Nem közvetlenül a mi hibánk volt, a gondot ugyanis az anyag okozta, amely a nehéz körülmények és a komoly terhelés hatására megváltozott. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a jövőben ez ne ismétlődhessen meg” – fogalmazott a nagytekintélyű szakvezető, aki azért az örömre is bőségesen volt oka: a dobogót Al-Attijah kizárásával is Minik töltötték meg, Vasziljevet ugyanis Erik van Loon és a debütáns Harry Hunt követte az eredménylistán.

Vasziljev (jobbra) és navigátora, Zsilcov (Fotó: X-Raid)

Míg Al-Attijah stábja a Red Bull által közreadott kommünikében megerősítette, hogy az X-Raid fellebbezett az FIA technikai felügyelőinek döntése ellen, addig Vasziljev újfent elismerte, hogy szándékosan követte árnyékként a katarit a verseny során: „Nagyon sokat tanultunk, főképp Nasszertől, akit újra és újra sikerült követnünk a dűnék között. Ez roppant fontos volt számunkra” – mondta az orosz versenyző, aki második lett az évadnyitó Northern Forest Baján, így élre áll az összetett pontversenyben. 

Túl sokat nem kell várnia a Világkupa következő fordulójára, ráadásul április 18-24-én már Al-Attijah felségterületén, Katarban, a Sealine Cross Country Rally-n mehet majd a csatározás..