Extra adag bizonyítási vággyal készül a 2015-ös FIA Világkupa-sorozat idei harmadik fordulójára, a Sealine Cross Country Rally-ra a kétszeres Dakar-győztes Mini-fenegyerek, Nasszer Al-Attijah. A pilótát doppingolja, hogy hazai terepen, Katarban versenyezhet, továbbá az is, hogy hiába nyerte meg a legutóbbi, Abu Dhabiban tartott fordulót, az utólagos műszaki ellenőrzésen diszkvalifikálták.

 

Egyik indok sem szorul különösebb magyarázatra: egy mesterien koreografált győzelmet elveszíteni egy fatális baklövés miatt még két Dakar-siker után sem kellemes, a hazai közeg pedig köztudottan sokat jelent a terepralis világ jelenlegi dominátorának. Al-Attijah közel áll az uralkodó családhoz, az olimpikon-autóversenyző teljes mértékben élvezi hazája támogatását, ráadásul odahaza szabályos kultusz övezi: nem legenda, hanem nagyon is valós tény az, hogy élete és pályafutása kötelező tananyag az ottani általános iskolások számára.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét itthon, Katarban versenyezhetek. Ez a hazám, ahol van lehetőségem találkozni a barátaimmal és azokkal az emberekkel, akik mindig támogatnak engem. Szeretnék erős versenyt futni és jó műsort csinálni a rajongóknak. A célom természetesen a győzelem, hiszen mindig, minden futamon erre törekszem. A küzdelem öt napja során keményen taposom majd a gázt. Jó lenne, ha újabb győzelmet tudnék aratni a hazámban” – nyilatkozta a klasszis, aki az évadnyitó Northern Forest Baján nem indult, így jelenleg pont nélkül áll a Világkupa-ponttáblázaton.

Al-Attijah kizárása után a győzelemért járó pontokat a címvédő Mini-pilóta, a 2. helyen végzett Vlagyimir Vasziljev örökölte meg, aki 81 egységgel vezeti a tabellát. Az orosz ismét ott lesz a rajtrácson, akárcsak négy másik Mini az X-Raid kötelékében: startol a pontvadászat 2. helyén 52 ponttal állomásozó Erik van Loon, az Abu Dhabiban tartott futam egyik nagy felfedezettjének számító és az ott gyűjtött 32 egységgel a 3. helyet birtokló Harry Hunt, az All4Racinggel tovább ismerkedő Adam Malysz, valamint a nagy visszatérő, Nani Roma is. 

Roma, a Dakar 2014-es győztese az első két fordulóból kimaradt, fontos fejlemény ráadásul vele kapcsolatban, hogy állandó társa, a másodpilóta-legenda időközben visszavonult, így új navigátorral versenyez majd Alex Haro személyében. Sven Quandt, a treburi különítmény tulajdonos-csapatfőnöke azt ígéri az egységeknek és a rajongóiknak, hogy mindent megtesznek a sikeres szereplésért.

Nani Roma újra versenyben 


„Stresszesen kezdtük a szezont, de a Mini All4Racing kitűnően teljesített az Abu Dhabi Desert Challenge-en. Most a versenyzőinkkel együtt azon leszünk, hogy sikeresen szerepeljünk Katarban. Ezen a futamon újra eltérő tereppel kell megbirkóznunk. Oroszországban hó és jég, Abu Dhabiban homok és dűnék, most pedig Katarban elsősorban kövek és sziklák várban bennünket” – fogalmazott a szakvezető.

A hétvégén esedékes adminisztratív- és technikai gépátvételek után a katari csörte hétfőn startol, egy 194 kilométer hosszú szelektív szakasszal. A folytatásban 400 kilométer körüli napi penzumok várnak az indulókra, kevés összekötővel: az össztáv 1917 kilométer lesz, amelyből a szelektív szakaszok 1758 kilométert tesznek ki.

Fotó: Red Bull, X-Raid