Kimondani és leírni is sok, nemhogy végigcsinálni: Marc Coma nyolcadszor diadalmaskodott az Abu Dhabi Desert Challenge-en, ráadásul a KTM katalán rakétája stílusosan, elegánsan nyerte a terepmotorosok világbajnoki szezonnyitóját. Nagyon úgy tűnik, hogy a versenyzőnek megérte kitartania a kétkerekűek mellett.

 

Miután januárban megszerezte ötödik diadalát a Dakar-ralin, Comáról elterjedt, hogy motivációja már nem az igazi és fontolgatja, hogy korábbi legnagyobb riválisát, a Peugeot kötelékéhez csatlakozó Cyril Despres-t követve inkább a négykerekűek világában képzeli el a folytatást. Noha a jövőbe tekintve Coma az ötletet még most sem veti el, a mattighofeni armada tagjaként kitartott a motorozás mellett és a jelek szerint nagyon jól döntött.


Coma úgy nyert Abu Dhabiban, ahogyan az egy extraklasszistól elvárható: nem erőlködött, nem akart folyton az élen tanyázni. Szakaszt akkor nyert, amikor igazán kellett, így lehetőséget adott a feltörekvő generáció tagjainak, például a márkatárs Sam Sunderlandnek is, aki a 2. pozícióban zárta a futamot. A KTM örömét fokozta az a tény, hogy Pablo Quintanilla és Ruben Faria révén két másik osztrák motor végzett a 3-4. helyeken, míg a nagy rivális Honda húzóembere, Abu Dhabi tavalyi győztese, Paulo Goncalves nem jutott el a célig.

„Boldog és büszke vagyok, hogy nyolcadik alkalommal is sikerült megnyerem az Abu Dhabi Desert Challenge-et. Nagyon fontos volt, hogy ilyen legyen a folytatás, pláne annak fényében, hogy győztem a Dakaron. Sok pontot szereztünk, így most van lehetőségünk kifújni magunkat egy picit, mielőtt nekivágunk a következő menetnek Katarban” – értékelt az összecsapás végén Coma.


A motoros megjegyezte azt is, hogy a verseny szervezői jó döntést hoztak azzal, hogy a térségben tomboló homokvihar miatt törölték az ötödik, utolsó szelektív szakaszt: „közúton kellett visszatérnünk Abu Dhabiba, mert törölték a szakaszt. Az igazság az, hogy tényleg borzalmasak voltak az időjárási körülmények” – fogalmazott a KTM kiválósága.

Nagyon sok pihenőre nem lesz lehetősége a kétkerekű armadának, mivel a Coma által említett katari viadalt, a Sealine Cross Country Rally-t április 18-24-én tartják.

Fotók: Red Bull, Abu Dhabi Desert Challenge