Folytatódott Nasszer Al-Attijah és a Mini hegemóniája, a futam nagy felfedezettjei pedig kihullottak a versenyből az idei Világkupa-sorozat második fordulójaként megrendezett Abu Dhabi Desert Challenge szerdai negyedik, 258 kilométer hosszú szelektív szakaszán, amelyen Miroslav Zapletalnak és Szalay Balázsnak is sikerült mutatnia valamit.

 

Noha a technikai sportokban, így a terepraliban is csak a kockás zászlóval ér véget a küzdelem, Al-Attijah és a Mini-tábor már készülődhet az örömködésre. „Ilyen dűnék a Dakaron sincsenek, ezért annyira kemény futam a Desert Challenge” – mondta a szerdai menet végén a katari, akinek kesergését célszerű inkább udvariasságnak tekinteni: a kétszeres Dakar-győztes zsinórban harmadik szelektív-elsőségét hozta, így a márkatárs Világkupa-címvédőre, Vlagyimir Vasziljevre újabb 4 percet pakolva már 20 perccel vezeti az abszolút értékelést a zárónap előtt. 

Vasziljev csak sunnyog Al-Attijah mögött (Fotó: X-Raid)

A zsinórban negyedszer is szakaszmásodik orosz ráadásul már nem is leplezi, hogy Al-Attijah árnyékában igyekszik ellopakodni a célig: „Nem is akartunk csatázni Nasszerrel, nehogy beleszaladjunk egy hibába. Óvatosak vagyunk és a biztonságra hajtunk, ez a legfontosabb számunkra” – mondta Vasziljev, aki tudja jól: az évadnyitó Northern Forest Baján elért 2. helyezése után egy újabb hasonló eredménnyel is sok pontot gyűjthet, ami hasznos lehet, kiváltképp annak fényében, hogy a pletykák szerint idén nem is tud ott lenni a Világkupa összes futamán. Al-Attijah-ra nem lehet veszélyes holland márkatársa, Erik Van Loon sem, aki az előző naphoz hasonlóan ezúttal is csak az 5. helyen zárta a penzumot, de így is őrzi összetettbeli 3. helyezését, 40 perccel lemaradva a listavezetőtől.

A sejk kiesett, de letette a névjegyét a terepraliban (Fotó: Abu Dhabi Racing)

A Mini éltrióját a verseny eddigi részében a nagy rivális Toyota-Overdrive új sztárja, a futam talán legnagyobb felfedezettje, a terepraliba első ízben belekóstoló Khalid Al-Qassimi próbálta kergetni, ám az ex-WRC-s emirátusbeli sejk számára idejekorán befejeződött a viadal. A szakasz felénél a Hilux váltója bemondta az unalmast, így a versenyző feladta, de remélhetőleg nem utoljára indult terepralis megmérettetésen. Kiesett az első szakasz megnyerésével hőssé avanzsált Yahia Al-Helei is: a pilóta - aki az utóbbi napok gyötrelmei ellenére még a keddi szakasz után is a legjobb tízben portyázott – felborította a több mint 70 millió forintnyi helyi pénzből átszabatott Nissan Pickupot: a 35. kilométernél történt incidens után a navigátort a mentőalakulat szabadította ki az autóból és azonnal kórházba szállították. Bukfencezett a nap folyamán két Mini is, a kedden is tetőn landoló Stephan Schottnak és Adam Malysznak sem volt szerencséje, de utóbbi legalább biztosan tudja folytatni a versenyt és a 8. helyről készülhet a zárónapra. A lengyel ráadásul a saját bukása után még Schott kocsijának talpra állításában is segédkezett.

Al-Radzsi csak próbálja hajszolni a Miniket (Fotó: Yazeed Racing) 

Al-Qassimiék búcsúja után a Toyota-Overdrive másik arab harcosa, a szaúdi Yazeed Al-Radzsi lépett a Minik mögé: a napi szakaszt a 3. helyen záró pilóta 5. a tabellán és hátránya már a 4. helyen álló Harry Hunthoz képest is 43 perc. Az Al-Attijah babérjaira pályázó versenyző most bánhatja csak igazán, hogy nem sikerült jól számára a debi első fele és valószínűleg hasonló érzései vannak a két korábbi magyar bajnoknak, Miroslav Zapletalnak, valamint Szalay Balázsnak is. A cseh – aki 2009-ben nyerte a hazai bajnokságot – kedden a Hummer kuplungproblémái miatt félbeszakította a szakaszt és 12 óra büntetést kapott, ezúttal viszont kitűnően teljesített és a 7. helyen zárta a napi menetet, a 2010-es magyar bajnok Opel-pilóta pedig két nappal a 13 órás időbüntetést eredményező kardánmizéria után dobott egy 12. helyet. 

Szalaynak eddig ez volt a legjobb napja (Fotó: Opel Dakar Team)

„A rajt után öt kilométerrel elakadt az előttünk induló, akkor azt mondtam magamnak, ennek a fele se tréfa, meg kell állni nekünk is, hogy csökkentsük a guminyomást. Meg is tettük, és attól kezdve semmi gondunk sem volt. Na jó, kaptunk egy defektet, de inkább csak lefordult a gumi a felniről, kicseréltük és mentünk tovább. Aztán volt még egy hajmeresztő pillanatunk, az egyik dűne mögött hatalmas kráter tátongott, amibe belement a Mokka bal első kereke, és megbillent az egész autó. Levert a víz – még jobban, mint addig –, de szerencsére az autó ereje kihúzott minket a gödörből és a slamasztikából” – mondta Szalay, aki az összetettben a 26. helyre zárkózott fel.

Coma: elegáns világklasszis (Fotó: ADDC)

A motorosoknál a KTM extraklasszisa, Marc Coma elegáns, mint mindig: a hatszoros világbajnok, ötszörös Dakar-győztes katalán a napi szakaszt ismét a 2. helyen zárva – Matthias Walkner mögött végzett - őrzi vezető pozícióját az összetettben. Most épp márkatársa, Sam Sunderland követi közel 12 perces hátránnyal, ami részben annak köszönhető, hogy műszaki hiba miatt kiesett a Honda vezérürüje, az előző napon az üldöző pozíciót birtokló Paulo Goncalves. Az emirátusokban élő brit motorost ez persze nem igazán hatotta meg: „Sajnálom, ami Paulóval történt, de ilyen az élet és a rali. Ha van valaki, aki ellen megtiszteltetés veszíteni, az Marc Coma. Nincs nála nagyszerűbb motoros és bízom benne, hogy a végén tripla KTM-győzelmet ünnepelhetünk” – fogalmazott Sunderland. A szerbiai magyar Saghmeister Gábor a 28. helyen fejezte be a napot és a keddi 31. pozíció után az abszolút értékelésben a 25. helyre lépett elő.

Csütörtökre 372 kilométer jut a 2100 kilométeres össztávból, ebből a mért szakasz 233 kilométert tesz majd ki. A díjátadó ceremóniát helyi idő szerint 20 órától tartják majd a Yas Marina Forma-1-es pályán, amely az átvételeknek és a szuperspeciálnak is otthont adott.

Abu Dhabi Desert Challenge: állás a 4. szelektív szakasz után

Autósok

1. Nasszer Al-Attijah / Mathieu Baumel (QAT/ FRA) - Mini All4 Racing - 14:33:01.0
2. Vlagyimir Vasziljev / Konstantin Zsilcov (RUS) - Mini All4 Racing - 14:52:48.0
3. Erik Van Loon / Wouter Rosegaar (NED) - Mini All4 Racing - 15:13:03.0
4. Harry Hunt / Andreas Schulz (GBR / DEU) - Mini All4 Racing - 15:43:36.0
5. Yazeed Al-Radzsi / Timo Gottschalk (KSA / DEU) - Toyota Hilux - 16:27:01.0
6. Marek Dabrowski / Jacek Czachor (POL) - Toyota Hilux - 16:42:41.0
7. Orlando Terranova / Bernardo Graue (ARG) - Mini All4 Racing - 16:59:49.0
8. Adam Malysz / Rafal Marton (POL) - Mini All4 Racing - 17:11:07.0
9. Ahmed Al-Fahim (UAE) - Polaris RZR 1000 T3 - 18:00:18.0
10. Ali Al-Ketbi / Javid Waris (UAE ) - Nissan Patrol - 18:51:32.0 

Motorosok:

1. Marc Coma (SPA) - KTM 450 Rally Replica - 14:49:05.0
2. Sam Sunderland (GBR) - KTM 450 Rally Replica - 15:01:00.0
3. Pablo Quintanilla (CHI) - KTM 450 Rally Replica - 15:09:21.0
4. Ruben Faria (POR) - KTM 450 Rally Replica - 15:17:06.0
5. Ricky Brabec (USA) - Honda CRF 450 Rally - 15:23:22.0
6. Mohammad Al-Balooshi (UAE) - KTM 450 Rally Replica - 15:33:53.0
7. Juan Salvatierra (BOL) - KTM 450 Rally Replica - 15:52:11.0
8. Matt Hart (AUS) - KTM 450 SXF - 16:02.20.0
9. Joe Cornejo (CHI) - Suzuki RMZ 450 X - 16:02:36.0
10. David McBride (GBR) - KTM 450 Rally Replica - 16:06:40.0