Megérkezett végre az amerikai tereprali-bajnokságban, a Score-ban vitézkedő egyetlen európai menő, a korábbi ralis fenegyerek Armin Schwarz visszatekintő videója a január 22-25-én tartott évadnyitóról, a San Felipe 250-ről. Az idei évtől új csapat kötelékében versenyző klasszis számára felemás eredményt hozott a mexikói sivatagban tartott összecsapás, mégis fülig érő mosollyal gördült át a célvonalon.

A raliban korábban Európa-bajnoki címig jutó, a WRC fénykorában szinte az összes gyári csapatnál megfordult német pilóta évek óta az amerikai tereprali elitkategóriájában, a Trophy Truckok között küzd álma megvalósításáért, hogy az ottani csúcsverseny, az 1000 mérföldes Baja-futam történelmének első európai győztese lehessen. Korábbi csapata, az All German Motorsports – ahol a Kaliforniában élő dán Martin Christensen volt a váltótársa - a tavalyi szezon lezárultával egy időre szünetelteti tevékenységét, így az 51 esztendős pilóta új csapat után nézett és meg is találta azt: a tavalyi bajnok Steven Eugenióhoz társult be a Galindo Motorsportsnál, ahol a San Felipe 250 volt az első közös fellépésük.

Emberfalban, szinte végig

Panasza senkinek nem lehetett a San Felipe környékén tartandó 250 mérföldes nyitófutamra: a több mint 800 lóerős motorral hajtott, európai szemmel nézve elképesztő rugóúttal működő, szélvédő nélküli Trophy Truckok repkedtek, verték a port a szokás szerint többszázezres fanatikushad alkotta emberfal között száguldozva, megteremtve a Kaliforniai-félszigeten tartott versenyek jellegzetes, semmi máshoz nem fogható hangulatát. Ez a verseny is csak ráerősített az arrafelé sokszor hangsúlyozott tételre, amely szerint az agyonszabályozott európai terepraliban versenyző fickók az ottaniakhoz képest legfeljebb nyugdíjasnak tűnnek.

Eugenio és Schwarz videója jól visszaadja az érzést, hogy mire számíthat az, aki ellátogat egy mexikói versenyre, s azt is, hogy a páros számára mennyire felemás eredmény született. A távot Eugenio kezdte, aki gond nélkül túljutott egy tankoláson (ott ilyesmit is csinálnak azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy taktikázzanak), majd a következő „boxkiállásnál” jött az első pofon: Schwarz vette át a volánt, ám a Zeus fantázianevű Trophy Truck jobb oldala a kiömlő üzemanyag miatt lángra lobbant. 7:00-tól az is jól látható, hogy a füstöt észlelve a fiatalnak már egyáltalán nem mondható pilóta milyen gyorsan pattan ki a szörnyetegből.

Mivel a Zeus nem sérült meg, csak megpörkölődött, Schwarz folytatni tudta a versenyt, igaz, a folytatásban az átbeszélő meghibásodása miatt szinte vakon kellett mennie, ugyanis nem hallotta a távot a jobbegyben egyedül végigdolgozó navigátort, Steve Covey-t. A célt így is elérték, a különítmény a harmatos 14. helyen fejezte be a futamot, Schwarz mégis fülig érő szájjal gördült nyilatkozott a célvonalon átgördülve.

„Hihetetlen!” – mondta a német pilóta. „Teljesen biztos vagyok benne, hogy idén versenyeket fogunk nyerni! Nem nagyon tudtam taposni a gázt, mert nem hallottam Stevent, így az alapján kellett vezetnem, ami megvolt a fejemben. Szerencsére semmi őrültség nem történt és megvan bennem az érzés, aminek meg kell lennie. Ez nagyon jó és arra utal, hogy idén tényleg nyerhetünk versenyeket. A pilótacserénél a fékre ömlő üzemanyag miatt kigyulladt a kocsi, emiatt időt veszítettünk, később pedig elment a szervó is, amelyet meg kellett javítanunk. A srácok a csapatban kiváló munkát végeztek, itt vagyunk a célban és pontokat szereztünk. A kocsi szuper, a csapat és a hangulat is kiváló, így jó érzéseim vannak és szerintem minden adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk és futamokat nyerjünk idén.”

Schwarz rég volt ennyire jókedvű

A Score-szezont megnyitó San Felipe 250-et egyébként – ahogyan az előző két évben is – Tavo Vildosola nyerte a Trophy Truck kategóriában: a mexikói versenyző mindössze 2 és fél perccel verte a látványos videóiról és a Baja 1000-en aratott sikereiről ismert BJ Baldwint. Őket Carlos Lopez követte a 3. helyen.

Az ötfutamos szezon következő állomása a Baja Sur 500 elnevezésű, Cabo de San Lucas és Loreto között megrendezésre kerülő 500 mérföldes viadal lesz, amelyre április 16-19-ig kell várniuk a versenyzőknek.