Pikkpakk teljesítette a mezőny az idei harmadik Világkupa-futam, a Sealine Cross Country Rally első szelektív szakaszát Katarban, ahol – természetesen – a helyiek elsőszámú kedvence, Nasszer Al-Attijah bizonyult a leggyorsabbnak a Minivel. Noha a szakasz vége táján gondjai adódtak, a Toyota-Overdrive szaúdi menője, Yazeed Al-Radzsi végzett a 2. pozícióban, maga mögé utasítva a Világkupa címvédő-listavezetőjét, Vlagyimir Vasziljevet.

 

Al-Attijah-nak mindössze 1 óra 51 percre volt szüksége ahhoz, hogy lezavarja a nyitányra kiírt, közel 202 kilométeresre szabott szelektív szakaszt. Az oroszországi évadnyitón nem indult, legutóbb, Abu Dhabiban pedig egy kizárás miatt győzelmet veszítő Mini-pilóta a tőle szokásos visszafogottsággal nyugtázta a napot: „Semmi gond nem volt, elégedett vagyok és nem is tapostam túlságosan keményen a gázt. A navigáció rendben, a kocsi is, így várjuk a holnapot” – fogalmazott a kétszeres Dakar-győztes.

Al-Radzsi defektes jobb első kerékkel érte el a szakasz célját, a dolgát ráadásul nehezítette az is, hogy a szakasz közepe táján megcsappant a Hilux ereje. Ennek fényében dicséretes, hogy maga mögé tudta utasítani a minis Vasziljevet és Al-Attijah-tól is csak három és fél percet kapott: „Féltávtól csökkent az erő. Először azt hittem, hogy a motor, később pedig azt, hogy talán az elektronika rakoncátlankodik. Nem rossz ez a második hely, ilyen bátran kell mennünk ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést a bajnokságban is” – fogalmazott a rijádi illetőségű versenyző.

Al-Radzsi a gondok ellenére jól kezdett (Fotó: Overdrive Racing)


Az éltrió mögött a Mini hollandja, Erik Van Loon végzett, aki mindössze 1 perc 7 másodpercet kapott Vasziljevtől és 1 perc 6 másodpercet vert az All4Racing volánja mögé visszatérő 2014-es Dakar-győztesre, Nani Romára. A spanyolt Reinaldo Varela révén egy Toyota Hilux Overdrive követte, a brazilt pedig Kelet-Európa egyik legkiválóbb tereprali-nagykövete, a 2009-ben magyar bajnok cseh Miroslav Zapletal, akinek eredményét jócskán felértékeli, hogy a Ford Mustang motorral hajtott Hummerrel maga mögé utasította a toyotás Marek Dabrowskit, valamint két Minit, Adam Malysz-t és az új felfedezett Harry Huntot is.

Egy komolynak mondható veszteséget is elkönyvelt a Sealine Cross Country Rally: mindjárt az első napon hatalmasat esett a holland Rene Kuipers egy olyan HRX-Forddal, amely idén a magyar futamokon is látható lesz. A németalföldi pilóta 20 kilométerrel a cél előtt bukott és navigátorával együtt helikopter szállította a dohai kórházba, kivizsgálásra.

Coma továbbra is bombaformában (Fotó: SCCR)


A motorosoknál mindössze 6 másodperc döntött a KTM-legenda Marc Coma javára: a spanyol a 13. volt a rajtvonalnál, egyszer hibázott is, ennek ellenére sikerült maga mögé utasítania a hondás Joan Barreda Bortot, akitől tavaly ugyanezen a futamon vereséget szenvedett. „Az első nap mindig trükkös és nincs meg az érzésed az előző évről” – értékelt Coma. „A sivatag itt nagyon különös és fontos, hogy ne hibázzunk. Egyszer én is rontottam, de mindenki vét hibákat. A mostani szabályok szerint ha az első napod jól sikerül, megalapozza a következő négy napot is, így szerintem most jó helyzetben vagyok.”

A szervezők által előzetesen közreadott menetrend szerint kedden már hosszabb nap vár a versenyzőkre: az ötnapos, 2000 kilométer össztávú derbi második napján 398 kilométer lesz a szelektív szakasz hossza.

Sealine Cross Country Rally: állás az 1. szelektív szakasz után

Autósok:

1. Nasszer Al-Attijah /Matthieu Baumel - Mini All4 Racing - 1hr 51min 59sec
2. Yazeed Al-Radzsi /Timo Gottchalk - Overdrive Toyota Hilux - 1hr 55min 38sec
3. Vlagyimir Vasziljev /Konstantin Zsilcov - Mini All4 Racing - 2hr 00min 08sec
4. Erik van Loon /Wouter Rosegaar - Mini All4 Racing - 2hr 01min 15sec
5. Joan Roma /Alex Haro - Mini All4 Racing - 2hr 02min 21sec
6. Reinaldo Varela / Gustavo Gugelmin - Overdrive Toyota Hilux - 2hr 06min 49sec
7. Miroslav Zapletal / Maciej Marton - Hummer H3 Evo 7 - 2hr 07min 53sec
8. Marek Dabrowski / Jacek Czachor - Overdrive Toyota Hilux - 2hr 08min 56sec
9. Adam Malysz / Rafal Marton - Mini All4 Racing - 2hr 09min 16sec
10. Harry Hunt /Andreas Schulz - Mini All4 Racing - 2hr 13min 14sec

Motorosok: 

1. Marc Coma - KTM 450 Rally Replica - 2hr 10min 01sec
2. Joan Barreda Bort - Honda CRF 450 Rally - 2hr 10min 07sec     
3. Sam Sunderland - KTM 450 Rally Replica - 2hr 10min 58sec     
4. Pablo Quintanilla - KTM 450 Rally Replica - 2hr 12min 06sec                      
5. Paulo Goncalves - Honda CRF 450 Rally - 2hr 14min 10sec