Két szelektív szakasz után Nasszer Al-Attijah vezet a Fáraó-ralin, az idei Világkupa-sorozat negyedik futamán. Hiába nyerte az első két szakaszt Yazeed Al-Radzsi és a címvédő Vlagyimir Vasziljev, az X-Raid Mini katari klasszisára Egyiptomban sem nagyon van ellenszer.

 

A kétszeres Dakar-győztes a keddi és a szerdai szakaszt is a 2. helyen zárta, így az összesítésben jelenleg 3 perc 12 másodperccel előzi meg a márkatárs Vasziljevet. A címvédő-listavezető oroszt fél perccel követi Al-Radzsi a Toyota Hilux Overdrive-val: a szaúdi pilóta kénytelen volt benyelni öt percnyi időveszteséget is, mivel a szakasz 240. kilométere tájékán beragadtak két dűne közé és csak nehézkesen tudták kiszabadítani az autót. 

„Nagyon nehéz volt ma a navigáció, de szerencsére minden jól alakult” – mondta Al-Attijah a szerdai szakasz végén. „65 kilométer után utolértük Yazeedot és a második ellenőrzőpontig együtt mentünk, de aztán úgy döntöttünk, hogy megelőzzük és magunk mögött hagytuk. Az eredményünk kifogástalan, hiszen vezetünk az összesítésben és holnap nem nekünk kell nyitnunk a szakaszt.”

Adam Malysz (Fotó: X-Raid)


Az éltrió mögött Adam Malysz tanyázik, aki a Mini kötelékében futott első két viadal, Abu Dhabi és Katar után most első ízben mutat valamit. A korábbi síugrófenomén lengyel 1 perccel követi Al-Radzsit és mostani jó formájában szerepe lehet annak is, hogy a legutóbbi viadal óta szakított állandó navigátorával, Rafal Martonnal: a Tereprali Blog információi szerint a pilóta úgy érezte, hogy régi bajtársa túl sokat hibázik sivatagi körülmények között, így leigazolta a francia Xavier Panserit, aki korábban honfitársának, Krzysztof Holowczyc-nak diktálta az itinert, például az idei Dakaron elért bronzérem idején. 

Yazeed A-Radzsi (Fotó: Overdrive Racing)


Az 5-6. helyen két Toyota-Overdrive egység, Reinaldo Varela és marek Dabrwoski állomásozik, őket pedig a 2009-es magyar bajnok cseh Miroslav Zapletal követi a H3 Evóval. Egyelőre jól alakulnak a dolgai az összecsapás egyetlen magyar résztvevőjének, az Opel Dakar Teamnek is: Szalay Balázs – akinek ezúttal Laklóth Aladár diktálja az itinert – a keddi 12. helyen után szerdán a még előkelőbb 10. időt repesztette az Opel Mokkával.

„Izgalmasan kezdődött a szakasz, mert néhány kilométerrel a rajt után utolértük az előttünk indulót, és egy kicsit el is lustultam a porában, ahelyett, hogy megpróbáltam volna hamarabb megelőzni, követtem egy ideig. Végül magunk mögött hagytuk, és attól kezdve jó iramot diktáltunk. Két kisebb gondunk volt a navigációval: nem találtunk két GPS-pontot, egyszer vissza is kellett fordulnunk és menni vagy két-három kilométert, de összességében nem lehetek elégedetlen” – értékelt a dakar.hu szerint Szalay.

Szalay Balázs (Fotó: Opel Dakar Team)


A motorosoknál – a kétkerekűek Világkupa-menetrendjében nem szerepel az egyiptomi derbi, így elsősorban kisebb nevek alkotják a mezőnyt – Mohammed Balooshi áll az élen két nap után, míg a quadosoknál a lengyelek Dakar-győztese, Rafal Sonik vezet a május 16-ig tartó összecsapáson.

Fáraó-rali: állás a 2. szelektív szakasz után

1. Nasszer Al-Attijah / Matthieu Baumel – Mini All4Racing - 5:06:35
2. Vlagyimir Vasziljev / Konstantin Zsilcov – Mini All4Racing - +3:12
3. Yazeed Al-Radzsi / Timo Gottschalk – Toyota Hilux Overdrive - + 3:44
4. Adam Malysz /Xavier Panseri – Mini All4Racing - +4:47
5. Reinaldo Varela / Gustavo Gugelmin - Toyota Hilux Overdrive - +8:30
6. Marek Dabrowski / Jacek Czachor - Toyota Hilux Overdrive - + 14:52
7. Miroslav Zapletal / Maciej Marton – H3 Evo - +25:22

10. Szalay Balázs / Laklóth Aladár – Opel Mokka - +1:15:56