Komoly változásra kell berendezkedni a kamionos tereprali világában, ugyanis a Tereprali Blog információi szerint a két legnagyobb Kamaz-vadász rövidesen egyesíti erőit: Ales Loprais úgy döntött, hogy Gerard de Rooy csapatához csatlakozva Ivecóval folytatja pályafutását, a megállapodást pedig néhány nap múlva hivatalosan is bejelentik.

 

Ha minden igaz, a két versenyző közötti megállapodást április 8-án, egy prágai sajtótájékoztatón jelentik be. Ennek meghívóját kedden hajnalban küldte szét a Loprais-különítmény a sajtónak és abban az áll, hogy a „meglepő formációról” és annak hátteréről a két versenyző személyesen számol majd be az eseményen.

Loprais egyesíti erőit De Rooy-jal

Az újonnan létrejövő szövetséget fontos mérföldkőnek kell tekinteni a kamionos tereprali világára, annak közeljövőbeli erőviszonyaira nézve. Azzal, hogy Loprais csatlakozik De Rooy-hoz, az a két pilóta áll össze a Kamaz ellen, akiken kívül senki nem tudta legyőzni a rettegett tatárföldi gyártót az utóbbi években. Az erős Tatra-kötődésű, a gyártó égisze alatt számos kamiont is építő Loprais-nak egy saját konstrukcióval 2011-ben, a műfajt régóta uraló nagy ellenfél hazai versenyén, a Silk Way Rally-n sikerült legyőznie a Kamazt, míg De Rooy 2012-ben a Dakar-ralin verte meg a tatárokat: az volt az egyetlen alkalom a verseny Dél-Amerikába költözése óta, hogy nem Kamaz nyerte a kamionos kategória küzdelmeit.

De Rooy csőrös Ivecója: erre voksol Loprais is?

Érdekessé, színessé teszi a két versenyző kapcsolatát az is, hogy mindketten második generációs Dakar-klasszisok. Loprais a Dakar-ralit hat ízben megnyerő legendás Tatra-pilóta, Karel Loprais unokaöccse, míg De Rooy annak a Jan De Rooy-nak a fia, akit szokás a kamionos tereprali egyik atyjának tekinteni és aki maga is nyert Dakar-ralit, mégpedig 1987-ben. 

Ezt a csőrös Tatrát fejlesztgette az utóbbi években Loprais

Azt régóta tudjuk, hogy a De Rooy-klán mostanára szinte elválaszthatatlan lett az Ivecótól, a németalföldi privát gárdát az olasz márka félgyári csapatának lehet tekinteni, nagy kérdés azonban, hogy mi lesz Loprais féle Tatra-projekt sorsa. A cseh menő az utóbbi években komoly energiákat fektetett egy csőrös Tatra fejlesztésébe (tavaly azzal indult a hazai Világkupa-futamon, a Hungarian Baján is), az idei Dakarra azonban nem vihette el a versenygépet. A szakmában susmorgó rossz nyelvek szerint a versenyt szervező ASO szabott gátat az indulásnak, ezzel is kedvezve a Kamaznak és állítólag némi feszültség is kialakult a szervezet, valamint az utolsó pillanatban a Veka-MAN egyik gépét választó pilóta között. A projekt egyébként jól sült el, ugyanis csak a 4. helyen záró cseh versenyzőnek sikerült beférkőznie a Kamazok közé az élmezőnyben.

Gerard de Rooy

Bosszúsnak tűnt az idei Dakar után De Rooy is, akinek lényegesen rosszabbul alakult a versenye, mivel az előzetes várakozásokat messze alulmúlva csak a 9. pozícióban zárt. Állítólag a holland sem jó szájízzel távozott januárban Dél-Amerikából, így az április 8-i, prágai sajtóeseményen az lenne az igazi nagy durranás, ha az új konstelláció azt is bejelentené, hogy nem a Dakarra, hanem Dakarba készülnek, mégpedig az Africa Race-re.  A Tereprali Blog néhány napja hallott olyan, akkor még erősen túlzónak ható híreszteléseket, amelyek szerint a monstrumok mezőnyének számos tagja fontolgatja, hogy a Kamaz-orientált és túlságosan költséges dél-amerikai csúcsrangadó helyett kollektíven pártolnak át a hagyományos afrikai útvonalon 2009 óta sikerrel futó másik terepralis derbire.

Fotók: Loprais-Tatra, Team De Rooy