Yazeed Al-Radzsi révén Toyota Hilux-elsőséget hozott a Fáraó-rali 3. szelektív szakasza: napi eredményével a szaúdi pilóta javított összetettbeli helyezésén is, a Mini címvédő-listavezető pilótáját, Vlagyimir Vasziljevet maga mögé utasítva a 2. helyre lépett elő. A Mini másik extraklasszisa, Nasszer Al-Attijah ismét 2. lett a napi szakaszon és őrzi vezető pozícióját.

 

A mezőnyre az idei Világkupa-sorozat negyedik összecsapásának harmadik versenynapján egy 319 kilométer hosszú hurokszakasz várt Tibnya környékén. Al-Radzsi 3 óra 1 perc 48 másodperc alatt tudta le a penzumot az Overdrive által gondozott Toyota Hilux-szal, ennél pedig senki nem volt képes jobbra: az újfent második szakaszidőt repesztő Al-Attijah másfél, míg a Mini-kontingens holland tagja, a napot a 3. helyen záró Erik van Loon több mint 3 és fél percet kapott a száguldó szaúditól.


„Picit sajog a nyakam, mert a szakaszon két forró pillanatunk is volt, amikor az autó orrával landoltunk. Száz kilométerrel a befutó előtt volt egy defektünk is, de még így is sikerült megnyerni a szakaszt. Amikor megérkeztünk, akkor jöttünk rá, hogy megelőztük Adam Malyszékat, pedig nem is láttuk őket” – sommázta a napot Al-Radzsi, aki kiváló teljesítményének, valamint Vasziljev viszonylag harmatos 4. idejének köszönhetően előrelépett az összetett 2. helyére: hátránya jelenleg 2 perc 16 másodperc az élen álló, a nap folyamán egyszer ásásra – noha vele ritkán forduló elő ilyesmi - kényszerülő Al-Attijah-hoz képest.

Vasziljevet az összetettben továbbra is Malysz követi a Minivel, a lengyel mögött pedig két Toyota-Overdrive egység állomásozik, Reinaldo Varela és Marek Dabrowski révén. Őket a 2009-es magyar bajnok cseh, Miroslav Zapletal követi a Hummer H3 Evóval, míg a viadal egyetlen magyar egysége, Szalay Balázs és Laklóth Aladár az Opel Mokkával a napi szakaszon elért 11. helyezéssel is őrzi a tabella 10. pozícióját. A magyar páros a nap folyamán megállt segíteni egy bajbajutott quadosnak: a dakar.hu közlése szerint ezzel 12 percet veszítettek, amelyet a végén jóváírtak nekik.


„Eléggé ijesztő volt a helyzet, mert a quados nem mozgott. Azonnal félreálltunk. Először lehúztuk a hátáról a quadot, majd a saját autónkban megnyomtuk a piros gombot, így hívtuk a mentőhelikoptert. Közben adtunk neki vizet, mire nagy nehezen magához tért. Eltámogattuk a quadjáig, akkor már viszonylag jól volt, annyira, hogy azt mondta, menjünk nyugodtan, ő most már rendben lesz” – mondta Szalay.

A motorosoknál Mohammed Balooshi vezet egy KTM nyergében, míg a quadosoknál őrségváltás történt: a hondás Mohammed Abu Issa átvette a vezető pozíciót az idei Dakar-győztes lengyel Rafal Soniktól. 

Fáraó-rali: állás a 3. szelektív szakasz után

1. Nasszer Al-Attijah / Matthieu Baumel – Mini All4Racing - 8:09:51
3. Yazeed Al-Radzsi / Timo Gottschalk – Toyota Hilux Overdrive - + 2:16
2. Vlagyimir Vasziljev / Konstantin Zsilcov – Mini All4Racing - +5:47
4. Adam Malysz /Xavier Panseri – Mini All4Racing - +14:25
5. Reinaldo Varela / Gustavo Gugelmin - Toyota Hilux Overdrive - +16:39
6. Marek Dabrowski / Jacek Czachor - Toyota Hilux Overdrive - + 24:04
7. Miroslav Zapletal / Maciej Marton – H3 Evo - +37:39

10. Szalay Balázs / Laklóth Aladár – Opel Mokka - +1:15:56