Noha Yazeed Al-Radzsi révén egy Toyota Hilux Overdrive bizonyult a leggyorsabbnak a Sealine Cross Country Rally negyedik szelektív szakaszán, Nasszer Al-Attijah és a Mini újabb nagy lépést tett az idei Világkupa-sorozat harmadik állomásának megnyerése felé. 

 

A katari viadal eddigi része a két közel-keleti nagyágyú kergetőzéséről szólt, amelyből eddig rendre az X-Raid Mini kétszeres Dakar-győztes helyi menője keveredett ki jobban. A szaúdi a csütörtökre kiírt 407 kilométer hosszú negyedik szelektíven megrázta magát és két defektje ellenére behúzta az elsőséget, míg a háromszor defektező Al-Attijah csak a 3. helyen zárt a címvédő-listavezető márkatárs, Vlagyimir Vasziljev mögött. 

„Szerintem a defektek napja volt a mai. Már a szakasz elején kaptunk kettőt, attól kezdve pedig óvatosak voltunk, nehogy legyen egy harmadik is. A végén egyébként nehéz volt megtalálni a megfelelő ritmust a nehéz, sziklás részen. A célunk immáron az, hogy megőrizzük a 2. helyet, amely a bajnokság szempontjából nagyon fontos” – értékelt a Vasziljevre 3 perc 49 másodpercet verő Al-Radzsi másodpilótája, Timo Gottschalk. 



Al-Attijah megengedhette magának a betlit, hiszen előnye így is 16 perc a zárónap előtt Al-Radzsival szemben, míg Vasziljevet közel 26 perccel előzi meg. A klasszis számára fontos a győzelem megszerzése, mivel az előző fordulót, az Abu Dhabi Desert Challenge-et hiába nyerte nagy fölénnyel, az utólagos műszaki ellenőrzésen nem megfelelő rúgóút miatt kizárták, így jelenleg még nincs pontja az idei Világkupában.

„Három defektünk is volt” – panaszkodott a napi szakasz céljában a katari. „Rögtön a legelején jött az első, aztán pedig egy darabig Vasziljev mögött mentünk, de megelőztem és azonnal jött a következő defekt. Mivel már csak egy tartalékabroncsunk maradt, igyekeztünk óvatosnak lenni, de az utolsó 10 kilométeren megint jött egy lassú defekt, amelyet cserélnünk kellett. Yazeed szerencsére csak öt percet tudott faragni a hátrányából, így maradt némi előnyünk. Az utolsó napon mindenképpen szeretnénk az élen maradni.”



A közel-keleti dudások árnyékáben a kelet-európai pilóták is remekeltek a negyedik szakaszon: a Minivel a második versenyét futó lengyel Adam Malysz a toyotás Reinaldo Varela mögött, az 5. helyen végzett, a korábbi magyar bajnok cseh Hummer-rakéta, Miroslav Zapletal a 7. időt autózta, maga mögé utasítva egy másik lengyelt, a Toyota Hilux Overdrive váltójával bajlódó Marek Dabrowskit. A magyar pályákon is gyakran megforduló pilóták közül az összetettben Zapletal áll a legjobban, aki az előkelő 5. helyet birtokolja Varela mögött, őt pedig Dabrowski és Malysz követi az eredménylistán.

Úgy tűnik, hogy Katar kaszabolja az X-Raid Minijeit: miután tegnap Erik van Loon és Harry Hunt szinte centire ugyanott tört össze az All4Racingeket, addig csütörtökön Nani Roma búcsúzott. Az előző napon még az 5. helyen állomásozó spanyol kocsijában az első ellenőrzőpont előtt bedöglött az All4Racing új fejlesztésű váltójának kísérleti változata, így a 2014-es Dakar-győztes kénytelen volt feladni a futamot.



A motorosoknál a Hondáé volt a napi szakasz, Joan Barreda Bort és Paulo Goncalves is megelőzte Marc Comát, ám a KTm klasszisa őrzi vezető pozícióját. A spanyol több mint 8 perccel előzi meg Barreda Bortot, akit Goncalves 12 másodperccel követ a 3. helyen.

Az összecsapás pénteken egy 382 kilométeres hurokmenettel zárul Katar déli sivatagában: a befutót ünnepélyes célceremónia és sajtótájékoztató követi majd.

Sealine Cross Country Rally: állás a 4. szelektív szakasz után

Autósok:

1. Nasszer Al-Attijah /Matthieu Baumel – Mini All4Racing - 13hr 48min 00sec
2. Yazeed Al-Radzsi /Timo Gottchalk - Toyota Hilux - 14hr 04min 36sec
3. Vlagyimir Vasziljev /Konstantin Zsilcov - Mini All4Racing - 14hr 13min 49sec
4. Reinaldo Varela /Gustavo Gugelmin - Toyota Hilux - 14hr 52min 04sec
5. Miroslav Zapletal /Maciej Marton – Hummer H3 Evo 7 - 15hr 30min 24sec
6. Marek Dabrowski /Jacek Czachor - Toyota Hilux - 15hr 46min 26sec
7. Adam Malysz /Rafal Marton - Mini All4Racing - 16hr 00min 35sec
8. Jurij Sazonov /Arslan Sakhimov - Hummer H3 Evo - 16hr 16min 53sec

Motorosok:

1. Marc Coma - KTM 450 Rally Replica - 15hr 30min 40sec
2. Joan Barreda Bort - Honda CRF 450 Rally - 15hr 38min 57sec      
3. Paulo Gonçalves - Honda CRF 450 Rally - 15hr 39min 09sec
4. Pablo Quintanilla - KTM 450 Rally Replica - 15hr 42min 55sec      
5. Jordi Viladoms - KTM 450 Rally Replica - 15hr 46min 55sec