Miközben a Duna Aszfalt Kupa szuperspeciáljával Bugac térségében elrajtolt a tereprali-ob 2015-ös idénye, picit távolabb, Katarban a Világkupa mezőnye befejezte az idei harmadik fordulóként megrendezett Sealine Cross Country Rally-t. Ahogyan arra az előző napok alapján – és egyébként is – számítani lehetett, Nasszer Al-Attijah nem talált legyőzőre és ezúttal nem is zárták ki a Mini klasszisát.

 

A kétszeres Dakar-győztes nagy szívfájdalommal vágott neki hazia derbijének, mivel két héttel korábban, az Abu Dhabi Desert Challenge-en hiába nyert ordító fölénnyel, a Mini All4Racing rúgóútjával kapcsolatos vétlen szabálytalanság miatt diszkvalifikálták. A végig magabiztosan vezető pilóta a zárónapra előírt penzumot a 2. helyen zárta, ráadásul minden a kezére a játszott: ugyan a szakaszt Reinaldo Varela révén egy Overdrive-Toyota nyerte, a Hilux-különítmény komoly vérveszteséget volt kénytelen elkönyvelni, a mindvégig Al-Attijah mögött loholó Yazeed Al-Radzsi ugyanis a vége előtt néhány körrel elszenvedett féltengely-törés miatt nem tudta befejezni a versenyt és bukta a 2. helyet.

Vasziljev ismét jó lesipuskás volt


„Nagyon nehéz verseny volt” – értékelt a finisben az idei első Világkupa-pontjait gyűjtő győztes. „Az elejétől fogva vezettünk, csodálatos hetünk volt. Megfellebbeztük az Abu Dhabiban történt kizárásunkról szóló döntést, még mindig várunk az ügy végkimenetelére. Ha nem sikerült visszaszerezni az ott elveszített 60 pontot, akkor az évad összes hátralevő versenyére elmegyünk majd, hogy megpróbáljuk behozni azt a lemaradást.”

Zapletal alatt egyre inkább összeáll a legújabb versenygépe


Vlagyimir Vasziljevnek, a Mini címvédő-listavezető pilótájának Abu Dhabiban Al-Attijah kizárásával a győzelem hullott az ölébe, most pedig Al-Radzsi kálváriájából profitálva a 2. helyet csípte meg: az orosz ezzel tovább erősíti pozícióját a Világkupa-ponttáblázaton. A szakaszgyőztes Varela a 3. pozícióban zárta az összetettet, míg az éltrió mögött szép kelet-európai siker született: magyar pályákon is gyakran megforduló, a hazai bajnoki címet 2009-ben egyszer már elnyerő cseh Hummer-pilóta, Miroslav Zapletal végzett a 4. helyen, maga mögé utasítva a lengyel autósport jelenlegi két csúcsragadozóját, a Toyota-Overdrive kötelékében hajtó Marek Dabrowskit, valamint a Minivel a második futamát teljesítő Adam Malysz-t.

Coma most is úgy játszott a többiekkel, mint macska az egérrel


A motorosoknál Joan Barreda Bort és Paulo Goncalves révén kettős Honda-sikert hozott a zárónap, a KTM extraklasszisát, Marc Comát azonban nem tudták veszélyeztetni: a hatszoros világbajnok, ötszörös Dakar-győztes spanyol zseni ezúttal is rafkós, taktikus versenyzéssel diadalmaskodott, maga mögé utasítva Barreda Bortot és Goncalvest.
Az FIA terepralis Világkupa-sorozatának idei negyedik fordulója egy újabb sivatagi maraton lesz, mégpedig a Fáraó-rali Egyiptomban, amely május 10-én kezdődik majd az adminisztratív- és technikai ellenőrzésekkel.

Sealine Cross Country Rally: állás a 5. szelektív szakasz után

Autósok:

1. Nasszer Al-Attijah /Matthieu Baumel - Mini All4 Racing - 17hr 40min 05sec
2. Vlagyimir Vasziljev /Konstantin Zsilcov - Mini All4 Racing - 18hr 07min 58sec
3. Reinaldo Varela /Gustavo Gugelmin - Overdrive Toyota - 18hr 42min 00sec
4. Miroslav Zapletal /Maciej Marton - H3 Evo 7 - 19hr 39min 19sec
5. Marek Dabrowski /Jacek Czachor - Overdrive Toyota - 19hr 58min 50sec
6. Adam Malysz /Rafal Marton - Mini All4 Racing - 20hr 13min 35sec
7. Jurij Sazonov /Arslan Sakhimov - Hummer H3 Evo - 20hr 49min 13sec
8. Maxim Kirpliev /Andrei Rudnutski - Toyota LC200 T2 - 26hr 10min 40sec

Motorosok:

1. Marc Coma - KTM 450 Rally Replica - 19hr 56min 48sec
2. Joan Barreda Bort - Honda CRF 450 Rally - 20hr 01min 28sec 
3. Paulo Gonçalves - Honda CRF 450 Rally - 20hr 03min 21sec
4. Jordi Viladoms - KTM 450 Rally Replica - 20hr 14min 47sec      
5. Pablo Quintanilla - KTM 450 Rally Replica - 20hr 14min 48sec 

Fotók: SCCR