Africa Eco Race Qualisport
Zsúfolt nappal kezdődött az Africa Eco Race a kamionos kategóriában induló magyar egység, a Qualisport számára: Kovács Miklós pilóta és két állandó társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő előbb az adminisztratív- és technikai gépátvételen esett túl Monacóban, majd Séte kikötője felé vették az irányt, ahol megkezdték a behajózást a fekete kontinens felé.

 

Az 1100 lóerős Scaniával versenyző kalocsai alakulat immáron hetedszer vesz részt a legnagyobb afrikai tereprali-maratonon, de hiába tartoznak a törzsgárdához, az ilyenkor szokásos papírmunkát és technikai ellenőrzést nem kerülhették el. Noha a viadal szervezőbizottsága idén a Monte-Carlo Country Clubot választotta a nyitónapi események helyszínéül, a temérdek dokumentum és a versenykamion átvizsgálása így is időigényes, fárasztó feladatnak bizonyult.

Miután a 405-ös rajtszám felkerült a versenygépre, a sárga monstrum elfoglalta helyét a Forma-1-es Monacói Nagydíj paddock-területén kialakított parc fermében. Ugyanitt bonyolították a rajtceremóniát is, a verseny résztvevői ünnepélyes keretek között kapták meg a rajtjelet, hogy elinduljanak előbb Séte kikötője, majd onnan egy hatalmas hajó fedélzetén a marokkói Nador kikötője felé.

Africa Eco Race Qualisport
„Csodálatos, hogy Monaco adott otthont az Africa Eco Race idei nyitóeseményeinek, remek érzés itt jönni, menni a saját versenygépünkkel, ahol a Forma-1-es autók is száguldoznak. Persze mi nem diktálhattunk versenytempót, de így is sikerült a nagydíjakat idéző hangorkánt csapnunk. Nagyon sokan kijöttek megnézni az eseményt, és a versenyzésért tényleg maximálisan rajongó helybeliek kiváló hangulatot teremtettek. A gépátvétel simán ment és meglepően könnyen zajlottak a behajózás előkészületei is. Korábban szinte mindig órákat kellett várnunk arra, hogy feljussunk a hajóra, ezúttal viszont a szervezők remek munkát végeztek, minden flottul ment, így már a tengeren vagyunk és Nador felé tartunk. Fárasztó nap volt, de a hajón lesz időnk kifújni magunkat és készülni az első szakaszra” – mondta a versenykamion pilótája, Kovács Miklós.

A kamionos különítmény a többi résztvevővel – például az autósok között a magyar színeket képviselő Opel-párossal, Szalay Balázzsal és Bunkoczi Lászlóval együtt – december 29-én, a hajnali órákban ér partot Marokkóban. Még aznap teljesítik a közel 6000 kilométer össztávú megmérettetés első szakaszát, amely a maga száz kilométerével remek bemelegítésnek ígérkezik.