Úgy viszik, mint a cukrot a Porsche kínálatában tavaly megjelent Macant és a zuffenhauseni márka luxus-crossovere már terepralis versenygépet is ihletett. Az autó ráadásul egy magyar versenycsapatnál, az LP Racingnél épül és elkészülte után nem kis mércét kell megugrania: a csapattulajdonos-pilóta, Lónyai Pál korábban a mezőny egyik leggyorsabb versenygépével, egy X5-ös BMW-vel versenyzett.

A történet tavaly, egészen pontosan július 20-án, a spanyolországi Baja Aragon Világkupa-futam zárónapján, egy roppant fájdalmas esettel kezdődött. Aznap Lónyai Pál és navigátora, Garamvölgyi Zoltán a csapat dédelgetett kedvencével, az X5-ös BMW-vel a teljes versenytáv teljesítése után a céldobogó felé robogott az autópályán, amikor a fekete lopakodó egy jobb hátsó defekt után váratlanul lángra kapott és porig égett. Másokat egy ilyen csapás egy életre eltántorítana a folytatástól, Lónyai azonban már akkor jelezte: esze ágában sincs hátat fordítani kedvenc sportágának.

Ennyi maradt az LP Racing X5-ös BMW-jéből

Mi több, a 2012-es magyar bajnokság abszolút értékelésének ezüstérmese bátor döntést hozott a folytatást illetően is. Aki terepralis versenygépet akar, két dolgot tehet: vásárolhat magának vagyonokért valamelyik ismert műhelynél, adott esetben gyári mérnökök bevonásával készített szörnyeteget, netán – szintén vagyonokért – saját elképzelések és tapasztalatok alapján nekiláthat egy önálló konstrukció megalkotásának. Az LP Racing vezére a romantikusabb irányvonalra voksolt és néhány hónapja magyar műhelyben, magyar szakemberek bevonásával elkezdett autót építeni: a pilóta-tulajdonos a csapata által kiadott közleményben először beszélt a készülő újdonságról, amelyet a Porsche Macan ihletett.

„Az még azért odébb van, de gőzerővel folyik a munka” – felelte Lónyai Pál az LP Racing által közreadott interjúban arra, hogy mikor készül el az új alkotás. „Az LPR Porsche Macan a legrangosabb hazai versenyen, a Hungarian Baján debütál éles formában. Szigorú ütemterv szerint haladunk, nem látok olyan veszélyt, ami ezt az elképzelést meghiúsíthatná.”

Macan-látványterv

Az a szép a terepraliban, hogy akik a magyar versenyzőhöz hasonlóan bevállalják az autóépítés jelentette kihívásokat, az FIA szigorú előírásai mentén haladva is megvalósíthatják az elképzeléseiket. Attól, hogy az autó küllemét a Porsche Macantól kölcsönzik, a borítás alatt bármi lapulhat, ami megfelel a nemzetközi szövetség előírásainak és ezzel számolt a magyar versenyző is. „5 literes, V8-as Ford motor, Sadev váltó, BOS gátlók, ezeken kívül minden mást mi csinálunk hozzá” – fogalmazott az interjúban Lónyai, aki megjegyezte azt is, hogy együttese nagyon élvezi a különleges kihívást. „Nagy kaland egy autó építése, nagyon örülök hogy ilyen profi csapattal dolgozhatok együtt, tényleg hajtanak ahogy lehet.”

Arra a kérdésre, hogy mire lehet képes a Macan, Lónyai Pál sejtelmesen annyit válaszolt, hogy „mindenre amit kihozunk belőle”, azzal kapcsolatban viszont jóval konkrétabban fogalmazott, hogy ki foglalhatja el a „jobbegyet”, azaz a navigátorülést az új versenyautóban. A pilótának néhány futamot leszámítva pályafutása kezdete óta a versenyrendezőként is jól ismert Garamvölgyi Zoltán diktálta az itinert, de elmondása szerint az élet most úgy hozta, hogy váltás következik és olyan másodpilóta ül majd mellette, aki az autó építésében is tevékeny szerepet játszik.

Lónyai Pál és a készülő versenygép

„Megegyeztünk Horn Alberttel, hogy ő lesz a navigátor, hiszen a Zoli vagy négy versenyt rendez. Sőt, Zolival még azt is megbeszéltük, hogy lesznek versenyek ahová elviszi a csapatunk Nissanját mint pilóta. Nagyon örülök, hogy ilyen szépen fejlődik a csapatom” – mondta Lónyai Pál.

Horn a Fazekas Motorsporttól érkezik az LP Racinghez, s mint arról a Tereprali Blog beszámolt: a kétszeres bajnok pilóta, Fazekas Károly már gőzerővel keresi új másodpilótáját, állandó szakértőnket, Szupergyurit pedig arról is megkérdeztük, hogy miért jelent komoly feladatot, nehézséget manapság jó terepralis navigátort találni idehaza.

Fotók: LP Racing