tereprali-ob V. Gyulai Várfürdő Kupa Lónyai Pál Horn Albert Porsche Macan
Nem csak a versenyzők, hanem a pályák mentén tevékenykedő népes fotóshad is vetélkedhetett a hétvégén tartott V. Gyulai Várfürdő Kupán, ahol a szervezők díjazták a legjobb fotót is.

 

A fotósok naponta a háromnapos futam során naponta két kép beküldésével pályázhattak a legjobb fotó különdíjára, amelyek közül a versenyirányítás tagjai által alkotott zsűri választott. A voksoláson Cseke Tamás alkotása találtatott a legjobbnak: a gyulai illetőségű, tehát a helyi erőket képviselő fotós a Lónyai Pál, Horn Albert, Porsche Macan „szentháromságot” kapta el egy saras átkelésnél.

"Nagyon örülök az elismerésnek, amelyre egyáltalán nem számítottam" - mondta a Tereprali Blognak Cseke Tamás, aki évek óta fotózza a hazai terepralis eseményeket.

Lónyai és Horn, az LP Racing párosa egyébként a 6. helyen fejezte be az összecsapást, amely komoly mérföldkő számukra: a gárda több mint másfél éven át építgette, csinosítgatta a Macant, amely már a második éles bevetése során megbízhatóan teljesítette a több mint 630 kilométeres össztávot.

„Ez a legnagyobb boldogság számunkra és lélektanilag is sokat jelent az egész csapatnak. Dolgozunk tovább és igyekszünk minél versenyképesebbé varázsolni a Macant, hogy előbb vagy utóbb partiban lehessünk a külföldi egységekkel is” – mondta a pilóta, Lónyai Pál.

tereprali-ob V. Gyulai Várfürdő Kupa Lónyai Pál Horn Albert Porsche Macan
Lukaszewski és Duhanik-Persson (Fotó: Tereprali Blog)


Az V. Gyulai Várfürdő Kupa szervezői különdíjat adtak a közönségkedvenc versenyzőpárosnak is. A futamon induló egységek egy-egy képviselőinek véleményén, valamint a nézői pontokra kilátogató és ott megkérdezett szurkolók voksai alapján ezt a trófeát a 2. helyen záró lengyel BMW-s vegyespáros, Marcin Lukaszewski és Magdalena Duhanik-Persson kapta meg.

"A közönségkedvenc különdíj sokat jelent nekünk, jövőre is boldogan térünk vissza Gyulára” – mondta a magyar bajnokságért és a Közép-európai Zóna Bajnokságért egyaránt harcban álló Lukaszewski.