Péntektől vasárnapi Gyula a hazai autósport fővárosa: a viharsarki turistaparadicsom ad otthont a IV. Gyulai Várfürdő Kupának, a tereprali-ob idei harmadik, a Közép-európai Zóna Bajnokságba is beszámító viadalának. A szervizparkot a város szívében rendezik be, a futam útvonala pedig öt másik települést is érint: a Tereprali Blog mutatja, hol tudja figyelemmel kísérni az autók és kamionok derbijét!

 

A több mint 600 kilométer össztávú, 320 kilométernyi szelektív szakaszt magában foglaló verseny pénteken 15 óra 50 perckor kezdődik a rajtceremóniával, amelyet a gyulai Vértanúk útján, a szervizparkban tartanak. Ezt egy 12 kilométer hosszú szuperspeciál szakasz követi Tarhos térségében.

A pénteki, tarhosi szuperspeciál nézői pontjai


A folytatásban összesen nyolc szelektív szakasz vár a versenyzőkre, szombaton és vasárnap délelőtt és délután is két-két menetet kell teljesíteni: a pályák érintik Sarkadot, Sarkadkeresztúrt, Dobozt és Kötegyánt is.

Sarkad-Sarkadkeresztúr: nézői pontok

Kötegyán: nézői pontok

Doboz-Sarkad: nézői pontok

A nézői pontok látogatása természetesen ingyenes, ráadásul a IV. Gyulai Várfürdő Kupa szervezői egy játékot is meghirdettek azoknak, akik kilátogatnak a pályák mellé. Ennek lényege a következő: azok, akik a verseny ideje alatt felkeresik a G-Shock logójával jelölt nézői pontokra, a helyszínen nyereményszelvényt tölthetnek ki és dobhatnak be egy ládikába. Ezek után nincs más tennivaló, mint élvezni a futamot, vasárnap pedig elmenni az esemény 17 óra 30 perctől tartandó díjátadó ceremóniájára, a gyulai Vértanúk útjára, ahol megtörténik a sorsolás: a szerencsés nyertes jutalma egy értékes, exkluzív karóra lesz a játék támogatójának jóvoltából.