Elrajtolt az osztrák-magyar közös rendezésű Riverside Baja, a tereprali-ob idei második fordulója, amely beleszámít a Közép-európai Zóna Bajnokság küzdelemsorozatába is. A nyitónap után a címvédő magyar bajnokpáros, Fekete Antal és Tóth György áll az élen: a Toyota Hilux Overdrive-val versenyző párosnak kalandos útja volt az első helyig, ráadásul nem is maguk miatt…

 

Az ausztriai Rechnitz, valamint Sárvár a két helyszíne az idei évad második hazai fordulójának, amelynek határon túli prológját pénteken végül nem tartották meg. Az autós, motoros, quados mezőny a nyugati szomszédainknál megejtett adminisztratív- és technikai gépátvétel után hazatelepült és a délután folyamán egy 69 kilométeres menettel folytatódott a program.

A tereprali-ob hivatalos eredményközlő rendszere, valamint a verseny sajtóirodája által közreadott kommüniké szerint Fazekas Károly és Szenáki László bizonyult a leggyorsabbnak az X6-os BMW-vel, az esti órákban azonban módosult a napi szakasz eredménye. Mint kiderült: a Fekete-Tóth egység időjóváírást kapott, miután a Toyota-páros pályaszalagozási probléma áldozatául esett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt két alkalommal.

A bugaci évadnyitót a 2. helyen záró lengyel Hummer-vitéz, Piotr Bialkowski elsőként rajtolt, de már a szakasz elején gondjai támadtak – eltrafált egy magaslest -, így a szakasz nagy részén a magyar bajnokpáros döngetett végig először. Először a 33., majd a 47. kilométer után is rontottak, mivel – mint utólag kiderült - valaki vagy valakik a nyomvonal-szalagozás áthelyezésével belepiszkáltak a pályába. A sportfelügyelői testület megvizsgálta az ügyet, a Fekete-Tóth páros időjóváírást kapott, így 46 perc 11 másodperces idővel jelenleg vezetik az autós abszolút értékelést.

„Példátlan, ami a mai napon történt” – mondta a navigátor, a Tereprali Blog állandó szakértője, Tóth György. „Mondanom sem kell, hogy mennyire kellemetlen meglepetést tud okozni, amikor százhatvannal száguldva az ember rájön, hogy nem megfelelő irányba halad. Akik látták a helyszínt, azok tudják, hogy ez nem lehet véletlen, ráadásul olyan alapos volt  az átszalagozás, hogy azt sem lenne életszerű mondani, hogy egy arra járó bámészkodó csinálta. A szándékossághoz kétség sem férhet és szerencsére a sportfelügyelők is jól látták a helyzetet, így megkaptuk az időjóváírást. Az első ilyen után jött egy pici döbbenet, amit gyorsan feldolgoztunk, de aztán jött egy újabb hasonló geb*sz. Történt, ami történt, a lényeg az, hogy várjuk a folytatást.”


Fazekasék 16 másodperces hátránnyal állnak a második helyen, míg őket Garamvölgyi Zoltán és Szabó Barbara követi a Nissan Qashqai-jal. A bugaci futamon kitűnően muzsikáló páros ezúttal is nagy hévvel vetette bele magát a versenyzésbe, amit jól szemléltet, hogy másodpercre ugyanolyan időt repesztettek, mint a Fazekas-Szenáki tandem: „Az indulás előtt összehívtunk egy csapatértekezletet, ahol meghoztuk a végül nyerőnek bizonyuló döntést, és száraz gumikkal vágtunk neki a majd 69 kilométeres szakasznak. Ráadásul rengeteg jó tanácsot kaptunk Korda Eriktől és Gál Baba Istvántól, amely szintén sokat segített nekünk. Nem volt egyszerű, hiszen többször is a határon autóztunk, és amikor beértem, alig akartam hinni a szememnek az időeredményt látva. Nagyon feldobott, hogy édesapám is itt van a versenyen” – mondta a verseny főszervezőjeként is ténykedő Garamvölgyi.

A Riverside Baja tavalyi győztese, a 2013-as bajnok Fodor Imre a 4. helyen zárta a napot a Ford Ranger Dakarral és új navigátorával, a korábban Murczin Zsolttal vitézkedő Bagics Róberttel. Az előző futamot kieséssel záró győri pilóta a 4x4 Hungary közleményében beszélt a navigátorcseréről: „Teszünk egy próbát, mire megyünk együtt, aztán meglátjuk hogyan tovább. Robi egy rendkívül tapasztalt és sokat látott tereprali-navigátor, ralis tapasztalatokkal, ami most külön jól jön, hiszen a Riverside Baja második felét rali pályákon teljesítjük, így abszolút bizakodva tekintek első közös versenyünk elé.”

Fodort némi meglepetésre a Hummer-pilóta, Zdenek Porizek követi az eredménylistán: a cseh versenyző hátránya több mint 1 percnyire rúg az éllovas egységhez képest, 55 másodpercet vert viszont a HRX-Forddala második versenyét futó Korda Erik, Nyírfás Julianna párosra.


Bár a bugaci nyitányon nagy sikert aratott az amatőrök számára kiírt Challenge-kategória, a Riverside Baján csak egyetlen egység, a Terepes Csajok, azaz kapitány Dorottya és Pánczél Gyöngyi állt rajthoz az átlagtartó versengésben. Nissan Terranójukkal a népszerű hölgyek 1 óra 24 perc 32 másodperc alatt teljesítették a számukra előírt napi penzumot. A motoros, quados kategóriában egy olasz versenyző, Graziano Scandola vezet Polaris RZR 1000-esével, maga mögé utasítva a Husqvarnával versenyző cseh motorost, Rudolf Lhotskyt és a magyar quad-menőt, Somfai Mátyást. 

Szombaton négy szelektívvel folytatódik a viadal, amely folytatja a tavaly megkezdett hagyományt: a Riverside Baja ezúttal is becsatlakozik majd a rali-ob mezőnyéhez, a versenyzők a vasárnapi zárónapon együtt száguldoznak majd az Iseum-rali indulóival, ugyanazokon a murvás szakaszokon. 

Riverside Baja: állás az 1. szelektív szakasz után

1. Fekete Antal, Tóth György – Toyota Hilux Overdrive – 46:11
2. Fazekas Károly, Szenáki László – BMW X6 - + 0:16
3. Garamvölgyi Zoltán, Szabó Barbara – Nissan Qashqai - +0:16
4. Fodor Imre, Bagics Róbert – Ford Ranger Dakar - +0:29
5. Zdenek Porizek, Marek Sykora – Hummer H3 Evo - +1:01
6. Korda Erik, Nyírfás Julianna – HRX-Ford - +1:56