Sok nagy borulást, bukást és incidenst hozott eddig a 2015-ös tereprali-szezon, de valószínűleg egyik sem volt annyira látványos, mint amilyet a Kamaz gyári kamionos csapatának egyik egysége hozott össze szombaton, az orosz bajnokság hatodik futamaként megrendezett Nagy Sztyeppe-ralin, Volgograd térségében.

 

A 301-es rajtszámú egység, Dimitrij Szotnyikov, Igor Devjatykin és Ruszlan Akhmagyejev triója túlságosan hevesen akart átkelni egy homokbuckán, aminek az lett a vége, hogy a Kamaz az orrára borulva állt meg.

Mint néhány mókás kedvű kommentelő megjegyezte, a hármas obeliszket állított a tatárföldi kamiongyárnak.


„A becsapódás nem volt durva, viszont így sem kellemes érzés, amikor betörik a szélvédő és a kormány vészesen közelít hozzád. Anton Shibalovék egységének segítségével talpra állítottuk a járművet, megigazítottuk a kormányt, majd szélvédő nélkül, síszemüvegben folytattuk a versenyt” – mondta a történtekről Szotnyikov, aki a Kamaz közleménye szerint 4 percet veszített a bizarr művelettel.

Fotók: Kamaz-Master, ex-roadmedia.ru