Korda Erik és navigátora, Csató Attila nyerte a tereprali-ob idei hatodik, egyben zárófordulóját, a múlt hétvégén tartott Hofeka Kupát. A dél-nyírségi derbi az utóbbi öt évben negyedszer döntött a bajnoki cím sorsáról: a BMW-s Fazekas Károly a műfaj hazai történetének legjobbjai közé iratkozott fel azzal, hogy harmadszor locsolhatta bajnokként a pezsgőt a nagykállói Szabadság téren.

 


A hazai elit két napon és összesen kilenc szelektív szakaszon át csatázott egymással Nagykálló, Biri, Balkány, Szakoly és Kállósemjén térségében. A Dél-Nyírségbe immáron ötödször tért vissza a terepralis armada, így a környéket immáron mindenféle túlzás nélkül lehet a műfaj egyik magyarországi fellegváraként emlegetni.

Noha a legnagyobb érdeklődés a két bajnokaspiráns, a 2011 és 2012 után újra a trónra törő Fazekas, valamint a címvédésért harcba szálló Toyota-pilóta, Fekete Antal csatáját kísérte, a győzelmet végül Kordáék zsebelték be. A HRX-egység egész évben gyors volt, de csak most, a zárófutamon klappolt minden számukra. 

Korda Erik - Csató Attila / HRX-Ford (Fotó: Korda Racing)


„Végre sikerült!” – mondta Korda Erik a verseny céljában. ”Tudtuk, hogy előbb-utóbb eljön az az idő, amikor elkerül minket a balszerencse, jöhetett volna már hamarabb is, de természetesen most is nagyon boldog vagyok. Kemény és fárasztó verseny volt, de úgy érzem Billyvel a rajttól a célig kontrollálni tudtuk a versenyt, a srácoktól ismét egy tökéletesen felkészített versenyautót kaptunk és végre a balszerencse is hátat fordított nekünk. Nagyon sajnálom, hogy máris vége az évnek, mert az utolsó két versenyünk már végre úgy sikerült, ahogy elterveztük, de nagyon boldogak vagyunk, hogy futamgyőzelemmel tudtuk zárni a bajnoki szezont.”

Korda örömét a nevével fémjelzett alakulat kötelékében szereplő Garamvölgyi Zoltán, Kerék Balázs páros 2. helye tette teljessé. Garamvölgyi – aki versenyrendezőként és navigátorként is tevékenykedik – pilótaként pályafutása eddigi legjobb eredményét el a Nissan Qashqai volánja mögött: „Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok. Nagyon örülök neki, hogy sikerült a második helyen célba érnünk és legfőképp annak, hogy karcmentesen hoztuk haza az autót. Megszerettem a Nissant és nagyon jó móka volt ez a pár verseny, de egyelőre ennél többet a jövőben sem tervezek, ha sikerülne jövőre is két-három versenyen beülnöm és szórakozni kicsit, akkor nekem annyi elég is” – idézte a Korda Racing sajtóközleménye a pilótát.

Garamvölgyi Zoltán - Kerék Balázs / Nissan Qashqai (Fotó: Korda Racing)


A két bajnokesélyes a ponttáblázat állásának köszönhetően – Fazekas 26 ponttal vezetett a viadal előtt Fekete előtt – ellentétes stratégiát választott a sorsdöntő futamra. Míg a BMW-s az előny tudatában viszonylag nyugodtan autózhatott, addig a toyotás nyomta, ahogyan a csövön kifért: ennek jegyében a homokbányában egy fejtetős bukfenc is összejött, szombat délelőtt pedig egy sebességzónás gyorshajtás miatt 5 perces időbüntetést kapott, ami tovább erősítette Fazekas helyzetét. A BMW-s végül a 3. helyen befutva biztosította be karrierje harmadik bajnoki címét,  Fekete pedig a 4. pozícióban végezve a 2015-ös szezon ezüstérmese lett.

Fazekasék ünnepe a nagykállói Szabadság téren (Fotó: Cseke Tamás)


"Csodás érzés harmadszor is bajnoknak lenni, pláne úgy, hogy 2011 és 2012 után is itt, Nagykállóban ünnepelhetek. Nagyszerűek az itteni pályák, az emberek is szeretettel fogadnak bennünket és tényleg remek volt ez a hétvége is. Két éven át keményen dolgoztunk az X6-os fejlesztésén, de most már nyugodtan mondhatom, hogy megérte!" – sommázott a bajnok, akinek a magyar bajnokikon egész évben Szenáki László diktálta az itinert. 

Fekete Antal - Tóth György / Toyota Hilux Overdrive (Fotó: Cseke Tamás)


A mozgalmas hétvége és szezon után Fekete és másodpilótája, Tóth György sem volt csalódott: "Gratulálok Karcsinak, nagyon megérdemeli a bajnoki címet. Ha kevesebbszer hibázunk, talán másképp is elsülhetett volna ez a hétvége, mindenesetre így is nagyon élveztük. Imádom az itteni pályákat és kötődöm is azokhoz, hiszen 2013-ban itt versenyeztem először, tavaly pedig itt lettem bajnok. Jövőre újult erővel támadunk!" – fogalmazott az előző évi bajnokpáros pilótája.

A Hofeka Kupa végeredménye:

1. Korda Erik/Csató Attila - HRX Ford - 4:09.27
2. Garamvölgyi Zoltán/Kerék Balázs - Nissan Qashqai - +1,42
3. Fazekas Károly/Szenáki László - BMW X6 - +4,05
4. Fekete Antal/Tóth György - Toyota Hilux Overdrive - +4,27
5. Apáthy Zoltán/Erős Gábor - Nissan Pickup - +1:24,21
6. Juhász Gábor - Klement Mosquito - +5:01,08