Az előző két, számára gyötrelmes idény után új lendületet és az eddiginél jóval versenyképesebb X6-os BMW-t ígér a tereprali-ob 2015-ös szezonjára a kétszeres bajnok Fazekas Károly, aki egy Facebook-kampány keretein belül találta meg új navigátorát. A Tereprali Blog bajnokesélyeseket bemutató sorozatában ezúttal a Fazekas Motorsport kerül sorra.

 

„Igen, sikeres volt a Facebookon közreadott felhívásunk és tényleg nagyon sokan jelentkeztek” – mondta 2011 és 2012 magyar bajnoka, amikor arról a februárban meghirdetett navigátorkereső kampányról kérdeztük, amelyről a Tereprali Blog is beszámolt. A magyar mezőny meghatározó alakjának számító Fazekas választása végül Szenáki Lászlóra esett, aki a tereprali-futamok leltárkönyvében ugyan nem szerepel, de ismeri a dörgést: „Néhány éve a katonai tereprali-csapat egyik szerelője volt és egy futamra navigátorként is beugrott. Egyébként hivatásos katona, aki beszél idegen nyelvet és a világ számos országában teljesített már szolgálatot.”

Karcsi - a szakmában mindenki így szólítja az aktív magyar pilóták közül a legtöbb bajnoki címmel rendelkező versenyzőt – elmondása szerint hosszas, tesztekkel is fűszerezett folyamat eredménye volt a navigátorválasztás. „Terjedelmes volt a lista, de a végén háromra szűkítettem a kört. Őket egy-egy rövidebb teszten is kipróbáltuk és ezeken László vétette a legkevesebb hibát, tőle kaptam meg azokat az információkat, abban a stílusban, amelyre a tapasztalataim szerint a leginkább szükségem van a szelektív szakaszokon. Az igazi éles teszt most hétvégén következik majd, a Duna Aszfalt Kupán” – fogalmazott a pilóta, aki legnagyobb sikereit a csapatot váltó Horn Alberttel érte el.

Nem csak a versenyződuó számára lesz komoly próba a hétvégén esedékes bugaci viadal, hanem a technika számára is. Fazekas mindkét bajnoki címét egy saját építésű X5-ös BMW-vel nyerte, amelyet 2013-ban egy újabb saját konstrukció, egy X6-os váltott fel. A mindig, minden új terepralis versenygép kezdeti időszakára jellemző problémaözönt a balatonfüredi különítmény sem úszta meg: az előző két szezon a csőstől jelentkező gondok orvoslásáról, kijavításáról szólt, ám a pilóta hisz abban, hogy újfent bebizonyosodik a műfajban ismert régi mondás, amely szerint egy új autó esetében - szinte mindig - a harmadik szezon az igazi.

„Arra számítok, hogy idén versenyképesek leszünk, ugyanis tényleg komoly energiát és munkát fektettünk az autó fejlesztésébe. A kezdet kezdetén a motorral voltak gondjaink, megoldottuk, de aztán kiderült, hogy az autó túlságosan erős lett az eredeti futómű-elképzeléshez. Tavaly egész évben emiatt szenvedtünk, de a télen változtattunk a geometrián és cseréltünk gátlót is, így jelenleg elől Reigert használunk, hátul pedig BOS-t. Az eddigi tesztelések alapján a tavalyi problémákat valóban sikerült kiküszöbölnünk, így bizakodó vagyok” – magyarázta a pilóta, aki átalakította a szervizcsapatot is: „Fábián András az első versenyem óta velünk van, együtt alkotjuk a csapat gerincét és van egy új szerelőnk is, aki nemcsak vérbeli sportember, de annyira jól érti a dolgát, hogy mindig olyan érzésem van, mintha MacGyver csatlakozott volna hozzánk.”

Arra a kérdésre, hogy milyen célkitűzésekkel kezdi meg a 2015-ös évadot a Duna Aszfalt Kupán, Fazekas nem köntörfalazott: „Talán kissé nagyképű azt mondani, hogy a bajnoki címre pályázunk, de bennünket tényleg ez motivál. Ha nem így lenne, nem is versenyeznénk. Bár nem tudjuk, hogy az ellenfeleink mit alkottak a tavalyi szezon lezárulta óta, hiszek abban, hogy az X6-os most sokkal jobb és végre meg tudjuk mutatni, hogy mire képes. Törekednünk kell arra, hogy minél kevesebbet hibázzunk és akkor talán nem irreális cél a bajnoki cím” – mondta a balatonfüredi ász, aki a hazai futamok mellett néhány Világkupa-fordulót is tervez: a közeli országok, például Olaszország és Lengyelország derbijein szeretne ott lenni „és talán a spanyolországi verseny is szóba jöhet. A többit meglátjuk!”

- Szupergyuri mondja:

"Két nagyon nehéz év van Fazekas Karcsi mögött, így biztosan senki nem éhesebb nála a sikerre. Rendkívül nagy küzdő, soha nem adja fel, a képességeiről pedig mindent elmond a két bajnoki címe, valamint azt a tény, hogy a 2011-es nagykállói futamon elért kétszáz feletti tempójával sebességi rekorder a hazai terepraliban. Kíváncsian várom, hogy mit alkottak az X6-oson és nagy kérdés az is, hogy az új navigátor milyen teljesítményt nyújt majd. Örülnék neki, ha partiban lennének a bajnoki címért, mert egy jó autóban ülő, versenyképes Fazekas Karcsira a magyar terepralinak mindig szüksége van."

   
Tóth György két évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik terepralis navigátorként, dicsőséglistáján többek között számos futamgyőzelem, kategóriabajnoki cím és a 2014-es abszolút magyar bajnoki cím is szerepel. Az autósport világában Szupergyuri becenéven ismert másodpilóta a Tereprali Blog állandó szakértője, akinek véleményét időről időre kikérjük bizonyos témákban.
 


FAZEKAS KÁROLY - SZENÁKI LÁSZLÓ
BMW X6 RR

TEREPRALI BLOG BAJNOKFAKTOR: 7 / 10