A Ford Ranger Dakarral versenyző Fodor Imre, 2013 abszolút bajnoka nyerte a terepralisok ob-szezonját megnyitó Duna Aszfalt Kupa szuperspeciál szakaszát péntek délután, Bugac térségében. Egy régi mondás szerint a versenyt csak elbukni lehet a prológon, megnyerni nem, ennek ellenére a versenyzők nem spóroltak a gázzal az első 12 kilométeres menet során.

 

A lendületes startot jól szemlélteti, hogy az első menet során 6 perc 48 másodperces időt repesztő győri pilóta mögött holtverseny alakult ki: a tavalyi abszolút bajnokpáros, Fekete Antal és Tóth György a Toyota Hilux Overdrive-val, valamint a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) lengyelországi nyitányának győztes párosa, a BMW-s Marcin Lukaszewski és Magdalena Duhanik-Persson egyaránt 4-4 másodpercet kaptak Fodortól.

„Nagyon élveztem, csodálatos volt újra versenykörülmények között hajtani a Rangert” – értékelt a bugaci szervizparkban Fodor, akinek nem volt egészen problémamentes a rövid menet: „Bedöglött az átbeszélőnk, így egyáltalán nem hallottam a navigátoromat. Vass Gergely személyében új srác ül mellettem, a lelkét is kiordibálta szegény, de mindhiába. Holnap már biztosan hallani fogom, két hosszú menet vár ránk, amelyet bizakodva várunk.”

Tóth György – közismertebb nevén Szupergyuri, a Tereprali Blog állandó szakértője – szintén elégedetten nyugtázta a szuperspeciálon szerzett tapasztalatokat: „Nyugodtan kezdtünk, nem kapkodtunk. Élvezetes volt a pálya és őszintén bevallom, remek érzés volt a rajtban állva idén először átnyújtani a menetlevelet a sportbíróknak.”


Lukaszewskiék és számos más külföldi páros jelenléte annak köszönhető, hogy a magyar ob-nyitány a Közép-európai Zóna Bajnokság menetrendjébe is beleszámít. A külföldiek közül nem csak a 3. helyre rangsorolt BMW-s páros muzsikált jól: a lengyel Piotr Bialkowski tavaly az amatőr kategóriában kóstolgatta a terepralit, ezúttal viszont már „élesben” indult Hummerével, amellyel Fodortól mindössze 8 másodperccel elmaradva a 4. helyen végzett, maga mögé utasítva az új HRX-Fordjával az első versenykilométereit teljesítő Korda Eriket.

A mezőny egyik érdekes színfoltja az Africa Eco Race-en és más sivatagi futamokon rendszeres résztvevőnek számító kamionos különítmény, a Qualisport. A közeli Kalocsán székelő alakulat első ízben versenyezhet hazai terepen az 110 lóerős Scaniával, s noha az állandó navigátor, Czeglédi Péter nem tudta vállalni a szereplést, Kovács Miklós pilóta és Ács László fedélzeti szerelő jól megoldotta a pótlását: 9 perc 2 másodperces idővel teljesítették a penzumot, amellyel – ha lenne közös autós, kamionos értékelés - az autós mezőny utolsó két helyezettjét maguk mögé utasították volna.

Duna Aszfalt Kupa - Szuperspeciál

1. Fodor Imre/Vass Gergely – Ford Ranger Dakar – 6:48
2. Fekete Antal/Tóth György – Toyota Hilux Overdrive – 6:52
3. Marcin Lukaszewski/Magdalena Duhanik-Persson – BMW – 6:52
4. Piotr Bialkowski/Artur Kolodziej – Hummer – 6:56
5. Korda Erik/Nyírfás Julianna – HRX Ford – 6:58

Motor és quad

1. Kakuszi Zsolt – Polaris quad – 7:35
2. Somfai Mátyás – EATV quad – 7:56
3. Horváth Lajos – KTM – 8:20

Kamion

1. Kovács Miklós/Ács László – Scania – 9:02

Fotó: Szántó Frigyes