Megvan az idei Riverside Baja első nagy búcsúzója: a tereprali-ob idei második, a Közép-európai Zóna Bajnokságba is beszámító viadalának második szelektív szakaszán nagyot esett a Fodor Imre, Bagics Róbert páros a Ford Ranger Dakarral.

 

A verseny sajtóirodájának jelentése szerint a 2013-as magyar bajnok pilóta, Fodor Imre sérülés nélkül megúszta az esetet, navigátorát viszont kórházba szállították. „A hátát fájlaló Robit biztonsági röntgenre elszállította a mentő” – közölte a sajtóiroda.

Fodor a pénteki első szakaszt a 4. pozícióban zárta és nagy reményekkel készült az újabb fordulóra. „Általában minden versenyen úgy állok rajthoz, hogy a győzelemért szeretnénk csatázni és ez tulajdonképpen most sincs másképp, azzal az apró eltéréssel, hogy most semmiképp sem mindenáron akarunk az élen végezni. Mivel Bugacról pont nélkül tértünk haza, most az a legfontosabb, hogy feliratkozzunk a bajnoki ponttáblázatra, ha harmadikok leszünk, az sem fog bántani, csak érjünk célba különösebb gond nélkül!” – idézte csapata, a 4x4 Hungary kommünikéje a pilótát a pénteki szakasz után.

Bagics Róbert és Fodor Imre


Bagics Róbert első ízben versenyzett együtt Fodorral: a rutinos navigátor korábban Murczin Zsolt állandó társa volt a jobbegyben, erre a viadalra a győri versenyző mellett a Bugacon bemutatkozott Vass Gergelyt váltotta fel.

A Riverside Baja sajtóirodájának tájékoztatása szerint a szombat délelőtti szakaszt az autósok között a Fazekas Károly, Szenáki László (BMW X6) duó nyerte a lengyel Piotr Bialkowski, Bartosz Momot (H3 Evo) és a Korda Erik, Nyírfás Yulianna páros (HRX-Ford) előtt.
Az összetettben Fazekasék vezetnek 2:03 perc előnnyel a Fekete Antal, Tóth György (Toyota Hilux Overdrive) duó előtt, míg a harmadik helyen a Garamvölgyi Zoltán, Szabó Barbara (Nissan Qashqai) kettős áll, utóbbiak hátránya 2:47 az élen állókhoz képest.