Fekete Antal és Tóth György, a címvédő magyar bajnokpáros vezet az Euro-Tools Kupa szombati napja után. A Toyota Hilux Overdrive-val versenyző egység a nap végén, egy váratlan fordulat után állt az élre.

 

Ez a bizonyos váratlan fordulatot a Korda Erik, Csató Attila páros szolgáltatta: a szuperspeciál-elsőség után a HRX-Forddal versenyző páros a második napra előírt hat szelektív szakasz közül ötöt a legjobb idővel zárt, a hatodik menetben viszont technikai problémájuk adódott. A pokoli forróságban bonyolított szakaszokon Fekete és Tóth kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva tartotta a 2. helyet, várva a lehetőségre: ezt épp a másik páros mizériája teremtette meg, így a napi utolsó menetet az élen zárva átvették a vezetést az összetettben.

„Nincs mit tenni, elment az áram! Minden jól alakult, de az utolsó szakaszon egy elég drága relé felmondta a szolgálatot, így csak vontatva jutottunk ki a szakaszról” – panaszkodott a nap végén, a bábolnai szervizparkban Korda, aki vasárnap időbüntetéssel folytathatja a versenyt. A címvédő bajnokduó elégedetten nyugtázta, hogy az élre állva fejezték be a napot: „Igyekeztünk egész nap, de törekedtünk arra is, hogy ne hibázzunk. A pályák fantasztikusak, de pilótafülkében a hőmérséklet 60 fokhoz közelített. Ez nem segített, de egészen jól bírtuk a megpróbáltatást” – fogalmazott Fekete Antal.

A toyotás párost a Fazekas Károly és Szenáki László alkotta BMW-egység követi, 2 perc 35 másodperces hátránnyal. Az előző két forduló győztese - aki a bajnoki ponttáblázatot is vezeti – lassan kezdte a napot, néhány apróbb malőrben is volt része, de aztán fokozatosan felgyorsul. A tűzpiros X6-ost a magyar futamokon állandó résztvevőnek számító cseh egység, Tomas Ourednicek és Pavel Vaculik követi a H3-as Hummerrel: a Világkupa-sorozat spanyolországi állomása előtt az Euro-Tools Kupát is beiktató különítmény 16 másodperccel követi Fazekasékat.

Az egyfutamos kihagyás után visszatérő Fodor Imre birtokolja a 4. helyet: a Ford Ranger Dakar pilótája és navigátora, Mesterházi Márk óvatos megközelítéssel teljesítette a szelektív szakaszokat a méterszámlálójukkal kapcsolatos, már pénteken is jelentkező probléma miatt és jelenleg 6 másodperccel vannak lemaradva Ourednicektől. Kordáék a technikai defekt után az 5. helyen állnak, míg őket az autós eredménylistán Juhász Gábor követi, aki pályafutása második terepralis viadalán első ízben versenyez a Klement-Mosquitóval.

A H-csoportban Gyabronka István hol ment, hol nem a Nissannal, amelyet egész éjjel szerelt, hogy megkezdhesse a szombati napot. A pilóta egyedüliként szerepel a csoportjában, akárcsak a T4-esek között a Qualisport az 1100 lóerős Scania versenykamionnal. Kovács Miklós pilótához és Ács László fedélzeti szerelőhöz ezúttal is Bognár József csatlakozott navigátorként: a trió különösebb gondok nélkül teljesítette a számukra előírt napi penzumot.

Az amatőrök számára kiírt Challenge-kategóriában két egység, egy férfi és egy női páros vetélkedik: Nyaka Zoltán és Török Ádám áll jobban a Jeep Grand Cherokee-val, a tandem 13 perc 44 másodperccel előzi meg a rózsaszín Nissannal induló Kapitány Dorottya, Pánczél Gyöngyi duót.

Az Euro-Tools Kupa vasárnap négy szelektív szakasszal zárul, a díjkiosztó ceremóniát 16 órától tartják a bábolnai sportpálya közelében kialakított szervizparkban.

Euro-Tools Kupa: állás a szombati nap után

1. Fekete Antal – Tóth György / Toyota Hilux Overdrive - +01:41:52
2. Fazekas Károly – Szenáki László / BMW X6 - +00:02:35
3. Tomas Ourednicek – Pavel Vaculik / Hummer H3 - +00:02:51
4. Fodor Imre – Mesterházi Márk / Ford Ranger Dakar - +00:02:57
5. Korda Erik – Csató Attila / HRX-Ford – 01:34:09
6. Juhász Gábor / Klement Mosquito  - +06:22:02