Noha végtelenül taktikusnak tűnt a Marcin Lukaszewski, Magdalena Duhanik-Persson páros győzelmet eredményező versenyzése a Duna Aszfalt Kupán, a tereprali-ob nyitófutamán, a BMW-s lengyel tandem a vasárnapi befutót követően leszögezte: nem dolgoztak ki különösebb stratégiát, pusztán a saját tempójukra összpontosítottak.

 

A bugaci térségében rendezett, a Közép-európai Zóna Bajnokság menetrendjébe is beszámító hazai szezonnyitó győztes egysége a pénteki, rövidke szuperspeciálon elért 3. helyezés után a szombati két, 110 kilométeres menet mindegyikét a 2. helyen zárta: ezzel az élre álltak az összesítésben, a zárónapra kiírt 90 kilométeres penzumra pedig begyújtották a rakétákat és szakaszgyőzelemmel húzták be az elsőséget.

„Nem volt különösebb taktikánk az utolsó napra, csak a saját ritmusunkban igyekeztünk autózni, és olyan gyorsak lenni, amennyire lehetséges. Az autónk egész hétvégén remekül működött, nem volt semmilyen műszaki problémánk. A verseny általánosságban véve nagyon gyors volt és nagyon élveztük. Sok kiváló versenyző volt itt, boldogok vagyunk, hogy mi is itt lehetünk” – nyilatkozta a verseny végén a győztes egység navigátorhölgye, Magdalena Duhanik-Persson.

Magdalena, a győztes páros navigátora


Lukaszewskiék már győztek egyszer nálunk, a tavalyi, nagykállói évadzárón is a legjobbnak bizonyultak, azóta pedig megállíthatatlannak tűnnek a közép-európai térségben, néhány hete simán nyerték a hazájukban tartott CEZ-évadnyitó Baja Drawskót is. „Sokat készültünk a szezonra, amely hosszú lesz, de jó érzés, hogy máris látszik az elvégzett munka eredménye” – mondta a Tereprali Blog érdeklődésére a navigátorhölgy, aki megjegyezte: „Elsősorban a Közép-európai Zóna Bajnokságra összpontosítunk, minden futamán ott leszünk és fontos számunkra a lengyel bajnokság is.”

Mindenképpen érdemes megjegyezni: a magyar bajnokság nyílt, Lukaszewskiék pedig a most szerzett pontjaikkal a hazai tabellára is feliratkoznak, s mivel a CEZ menetrendjébe további ob-futamok is beletartoznak (például a közelgő Riverside Baja, valamint a júniusi Gyulai Várfürdő Kupa), a lengyel BMW-s egységnek lesz még alkalma nálunk szerepelni és pontokat gyűjteni. Emlékezetes, hogy egyszer már volt külföldi bajnokunk, a 2009-ben magyar licenccel versenyző cseh Miroslav Zapletal révén, aki azóta – túlzás nélkül mondhatjuk – saját építésű Hummer-versenygépeit hajtva a sportág egyik klasszisává nőtte ki magát.

Akcióban Bialkowski és a Hummer


Egy ilyen, Zapletal-féle Hummert nyüstölve végzett az abszolút értékelés 2. helyén Piotr Bialkowski, aki kétségkívül a bugaci viadal egyik meglepetésembere volt. Tavaly még amatőrként próbálkozott, ezúttal viszont nagyot alakított. „Az utolsó szelektív szakasz majd ugyanaz volt, mint a szombaton teljesített hosszú pálya, így a tegnapi két kör alapján jól felkészülten vágtunk neki” – mondta a zárónapon produkált hajrájáról a lengyel Hummer-pilóta. „Tetszett, hogy tempós, gyors volt, nagyon élveztük. A versenyautónk végig kifogástalan volt, tökéletes működött, így nagyon elégedettek vagyunk a második hellyel. Jó volt itt, Magyarországon, az országnak ebben a szegletében versenyezni.”

Míg a CEZ következő fordulójára, a lengyelországi Baja Carpathiára csak a jövő hétvégéig kell várni, itthon legközelebb május 15-17-én porolnak majd a terepralisok. Akkor a Riverside Baját tartják Sárvár, valamint az ausztriai Rechnitz térségében és a futam a bugaci derbihez hasonlóan a magyar bajnokság mellett a CEZ-menetrendbe is beszámít majd.

Fotók: terenowo.pl