Meglepő navigátorcserét jelentett be Korda Erik a magyar bajnokság idei harmadik futama, a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) értékelésébe is beszámító IV. Gyulai Várfürdő Kupa előtt. A HRX-Forddal versenyző pilóta szakított eddigi állandó navigátorával, a rali Európa-bajnok Nyirfás Juliannával, akinek helyét a viharsarki derbire Csató Attila veszi át.

 

Kordáék a hétvégén, sajtóközleményben jelentették be a navigátorcserét: „Sajnos úgy hozta az élet, hogy szétválnak útjaink Nyirfás Julival és a jövőben külön folytatjuk versenyzői pályafutásunkat” – idézte a Korda Racing kommünikéje a csapatvezető-pilótát. „Az elmúlt másfél évben sok mindenen mentünk együtt keresztül és ezúton is szeretném megköszönni a csapatunkért tett, nagyon profi munkáját és egyúttal további nagyon sok sikert kívánni a jövőben.”

Csató Attila lesz Gyulán Korda Erik navigátora

A versenyrendezőként is tevékenykedő Csató Attila navigátorként is tapasztalt, ráadásul a hazai felhozatal egyik igazi vándormadara volt az utóbbi években: másodpilótaként 2013-ban Fodor Imre társaként magyar bajnoki címet nyert, azóta pedig több ízben megfordult Sebestyén Sándor T2-es Toyotájának jobbegyében, a legutóbbi fordulóban, a Riverside Baján pedig Megyeri Ákosnak diktálta az itinert egy Mitsubishi Pajeróban. Korda szerint Billy – így becézik a szakmában Csató Attilát – „versenyrendezőként és navigátorként is nagyon sokat tett már le az asztalra, a kettőnk közti jó kapcsolat is hosszú időre nyúlik vissza”, hosszabb távra szóló megállapodás azonban még nem köttetett. „Egyelőre csak erre az egy versenyre állapodtunk meg. Abban maradtunk, hogy Gyula után leülünk és átbeszéljük a folyatást, remélem, hogy valamilyen szép nagy serlegek társaságában tehetjük meg.”

Korda Erik

A Korda Racing közleménye szerint a pilóta a IV. Gyulai Várfürdő Kupán az abszolút győzelem megszerezését tűzte ki zászlajára: ”Nem tagadom, hogy a győzelem igényével érkezünk Gyulára” – mondta Korda Erik. ” Szép-szép, hogy az idei szezonban miénk a legtöbb szakaszgyőzelem, a bajnoki ponttáblán ez sajnos semmit nem ér. A Riverside Baján agy apró, de annál bosszantóbb hiba fosztott meg minket egy jó eredménytől, de azt hiszem bizonyítottuk, hogy számolni kell velünk a futamgyőzelemért vívott harcban.  A srácok most is nagyon keményen dolgoznak, hogy a HRX tökéletes formában érkezzen Gyulára, egyedül a felújított gátlókra várunk még, de felőlem akár már most is kezdhetnénk, annyira ki vagyunk éhezve a versenyre.”

Korda navigátorváltása egyébként többeket is nagy meglepetésként ért a műfaj hazai berkein belül: a Tereprali Blog állandó szakértője, Tóth György sem titkolja, hogy váratlanul érte a pilóta bejelentése.

- Szupergyuri mondja:

"Mindenképpen meglepő ez a döntés, hiszen épp az idei szezon kezdete merengtünk azon, hogy nem egyszerű manapság itthon jó navigátort találni, Fazekas Karcsi például a Facebookon hirdetett toborzót annak érdekében, hogy megtalálja a megfelelő másodpilótát maga mellé. Julcsit emberileg és szakmailag is nagyra értékelem. Mindig komolyan veszi a feladatát, ráadásul amennyire én láttam, nőként meglehetősen határozottan viselkedik ebben a kemény világban, és a nehezebb helyzeteket is igazi profiként kezeli. Azért is sajnálom, hogy így alakult a dolog, mert arra készültem, hogy csatázhatunk egymás ellen a bajnoki címért vívott harcban. Bízom benne, hogy nem távolodik el a terepralitól, hiszen azzal egy kellemes színfoltot veszítene a sportág hazai mezőnye. Eriknek és Billynek sok siker kívánok, Gyulán kiderül, hogy milyen párost alkotnak!"

   
Tóth György két évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik terepralis navigátorként, dicsőséglistáján többek között számos futamgyőzelem, kategóriabajnoki cím és a 2014-es abszolút magyar bajnoki cím is szerepel. Az autósport világában Szupergyuri becenéven ismert másodpilóta a Tereprali Blog állandó szakértője, akinek véleményét időről időre kikérjük bizonyos témákban.