Lengyel fölényt hozott a Duna Aszfalt Kupa zárónapja: a tereprali-ob idei szezonját megnyitó, a Középe-európai Zóna Bajnokság (CEZ) értékelésébe is beszámító bugaci viadalon az abszolút értékelést Marcin Lukaszewski és Magdalena Duhanik-Persson nyerte a BMW-vel, akik így hibátlanul vezetik a CEZ idei szezonját.

 

Lukaszewskiék a szombati kétszer 110 kilométernyi szelektív után álltak az élre, taktikus versenyzéssel: mindkét menetet a 2. helyen zárták és ezt a receptet követték a vasárnapi 94 kilométeren is, amelyet szintén a 2. pozícióban zártak. A két hete tartott CEZ-évadnyitó Baja Drawsko győztes párosa 3 óra 45 perc 25 másodperces idővel szerezte meg idei második diadalát.

A zárónapi szakaszon a bugaci viadal legnagyobb felfedezettje, a tavaly még az amatőrök között próbálkozó Hummer-pilóta, Piotr Bialkowski autózta a legjobb eredményt: a lengyelnek jól jött, hogy begyújtotta a rakétáit, ezzel ugyanis sikerült felkapaszkodnia az abszolút értékelés 2. helyére. Az ominózus pozícióban az előző nap végén még a tavalyi magyar bajnokpáros, Fekete Antal és Tóth György tanyázott: az utolsó menetet a Toyota Hilux Overdrive-val versenyző páros óvatosra vette, talán túlságosan is, így a dobogó harmadik fokán végeztek.

Az éltrió mögött Korda Erik és Nyírfás Julianna végzett: a HRX-Forddal az első versenyét futó egység a dobogó legalsó fokát célozta meg a szombati nap végén, a tervet azonban nem sikerült megvalósítani. Őket Fazekas Károly és Szenáki László követte az X6-os BMW-vel: a korábbi kétszeres magyar bajnoknak változatos hétvégéje volt új másodpilótájával és az átépített autóval, de az évadnyitónak bőségesen voltak pozitívumai is számára. Az utolsó szakaszon például a 3. legjobb időt hozta a sikerre éhes balatonfüredi pilóta.

A motoros,quados kategóriában Somfai Mátyás bizonyult a legjobbnak EATV típusú quadjával, és célba ért a mezőny egyetlen kamionos egysége, a Qualisport Scaniája is, Kovács Miklós pilótával, Ács László főszerelővel, valamint a beugró navigátorral, Bognár Józseffel a fedélzetén.

Duna Aszfalt Kupa: a tereprali-ob idei első, a Közép-európai Zóna Bajnokság idei második fordulója 

- Előzetes végeredmény - 

1. Marcin Lukaszewski/Magdalena Duhanik-Persson – BMW – 3:45:25
2. Piotr Bialkowski/Artur Kolodziej – Hummer +0:01:15
3. Fekete Antal/Tóth György – Toyota Hilux Overdrive +0:02:16
4. Korda Erik/Nyírfás Julianna – HRX Ford +0:03:15
5. Fazekas Károly/Szenáki László – BMW X6 +0:08:28