Korda Erik és új navigátora, Csató Attila bizonyult a leggyorsabbnak a IV. Gyulai Várfürdő Kupa pénteki szuperspeciálján: a HRX-Forddal versenyző párost a BMW-s Fazekas Károly, Szenáki László duó és a cseh Hummer-egység, Tomas Ourednicek és Pavel Vaculik követte az eredménylistán.

 

Gyula és térsége a hagyományoknak megfelelően ezúttal is rekkenő hőséggel fogadta a terepralisokat: az országos bajnokság harmadik, a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) értékelésébe is beleszámító futamán 16 autó és 2 kamion verbuválódott össze a népszerű fürdőváros szívében, a Vértanúk útján kialakított szervizparkban. A rajtceremóniát egy rövid szuperspeciál követte Tarhos térségében, amely Kordáéknak sikerült a legjobban.

„Minden tökéletesen alakult, az autó nagyon jól működött és az új navigátoromtól is kaptam a hasznos információkat. Túlzott következtetéseket nem vonok le ebből a rövid menetből, de természetesen bizakodó vagyok” – mondta a szervizben a HRX-Forddal 4 perc 37 másodperces időt repesztő pilóta.

Korda fölényét jól mutatja, hogy a 2. helyen záró Fazekasra 11, míg Ourednicekre 28 másodpercet vert. A legutóbbi, sárvári futamon győzelmet arató BMW-s kerek-perec kijelentette: „Erik ma ennyivel gyorsabb volt nálunk. Az autóra egy rossz szavam sem lehet, kifogástalanul működik és gyors. Éppen ezért vagyok bizakodó a folytatással kapcsolatban.” A cseh Hummer-versenyzőnek is vegyesek voltak az érzelmei: „Nem vagyok elégedett, mert kétszer is rontottunk. Ha viszont azt nézzük, hogy még így is a 3. helyen állunk, akkor ez nem is volt annyira rossz nap!” – mondta Ourednicek.

Nem repesett az örömtől a címvédő magyar bajnokpáros, Fekete Antal és Tóth György sem, akik a cseh versenyzőtől 2 másodperccel elmaradva a 4. helyen zártak a Toyota Hilux Overdrive-val: „Sikerülhetett volna jobban is ez a szuperspeciál, de picit talán nagy vehemenciával ugrottunk neki” – értékelt a nap végén a pilóta, akit a nap egyik sztárja, Josef Machacek követett. A 2009-es Dakar-rali quados győztese az utolsó között startolt T3-as versenygépével, amellyel olyan jól muzsikált a rövid menet során, hogy az 5. helyen zárt.

Szalay Balázs kedvenc hazai versenyhelyszíne Gyula, az Opel Dakar Team versenyzője ezúttal is eljött a viharsarki derbire, ráadásul Vörös Ferenc személyében helyi navigátort választott: „Szoktuk a dolgokat, volt pár túlcsúszásunk, de alakul a dolog”- értékelt a rutinos pilóta, aki mindössze 4 másodperccel maradt el Machacektől, ezzel együtt arról, hogy részese legyen a rajthelyválasztó procedúrának. A szabályok értelmében a szuperspeciál első öt helyezettje megválaszthatja a másnapi rajtpozícióját, ám a IV. Gyulai Várfürdő Kupa nyitányának legjobb ötösfogata nem bonyolította túl a dolgokat: szombat reggel a pénteki szakasz végeredményének megfelelően ugranak neki a távnak.

A mezőny érdekes színfoltjai a kamionosok, ahol Kovács Miklósnak és a Qualisport egységének ezúttal valódi ellenfelei vannak a belga Art of Speed triója révén. Kovácshoz és az állandó főszerelőhöz, Ács Lászlóhoz a pályaversenyzés világából érkezett navigátor a Scania fedélzetére: Bernula Istvánnak, a Swift Cup Europe jelenlegi bajnoki listavezetőjének ez volt az első kalandja terepralis navigátorként és sikerrel esett át a tűzkeresztségen, a trió 1 perc 43 másodperccel volt gyorsabb a Marc Laauwers, Dave Bergmans és Igor Bouwens alkotta MAN-hármasra.

IV. Gyulai Várfürdő Kupa: az első 6 helyezett a szuperspeciál után

1. Korda Erik/Csató Attila - HRX Ford - 4:37.0
2. Fazekas Károly/Szenáki László - BMW X6 - +11.0
3. Tomas Ourednicek/Pavel Vaculik - Hummer - +28.0
4. Fekete Antal/Tóth György - Toyota Hilux Overdrive - +30.0
5. Josef Machacek - Buggy - +40.0
6. Szalay Balázs/Vörös Ferenc - Opel Mokka - +44.0