Őrzi vezető pozícióját a BMW-s Fazekas Károly a IV. Gyulai Várfürdő Kupa vasárnap délelőtti két szelektív szakasza után is, azonban a hajrához közeledve a mögöttes mezőny némiképp átrendeződött.

 

A korábbi kétszeres bajnok Fazekas és navigátora, Szenáki László a délelőtti első menet során 4 másodperccel kikapott a szintén BMW-s Marcin Lukaszewski, Magdalena Duhanik-Person kettőstől, a második szakaszt viszont megnyerték. Mögöttük némi átrendeződés mutatkozik az élmezőnyben: a szombat este birtokolt 2. helyről a Fekete Antal, Tóth György egység visszaesett, ugyanis a mai első szakaszon defektes lett a Toyota Hilux Overdrive bal hátsó kereke.

A címvédő magyar bajnokok a 4. helyre estek vissza, így Fazekast jelenleg a Korda Erik, Csató Attila páros követi a HRX-Forddal, míg a 3. pozícióban a hummeres cseh Tomas Ourednicek és navigátora, Pavel Vaculik tanyázik. A listavezető BMW-tandem Kordáékat 2 perc 15 másodperccel, Ouredniceket pedig 5 perc 3 másodperccel előzi meg. A defektes mizéria ellenére a Fekete-Tóth páros dobogóesélyes maradt, hátrányuk 41 másodperc a cseh Hummer-különítményhez képest.

Fekete, Tóth és a Toyota (Fotó: Csajtai Kristóf - Opel Dakar Team)


Fazekas Károly – Szenáki László / BMW X6 – 1. hely, 2:38:21

A reggeli szakaszon lájtosan mentünk, mert meglehetősen csúszós volt a pálya, így nagyjából 1 perccel rosszabb időt mentünk, mint tegnap ugyanitt. Délután megpróbáljuk megtalálni a köztes megoldást a gyors és a biztonsági autózás között, mert nem akarjuk elveszíteni a győzelmet egy hiba miatt. Ez nem lesz könnyű feladat, spórolni ugyanis nem nagyon lehet, mert a többiek is roppant gyorsak.

Korda Erik – Csató Attila / HRX-Ford – 2. hely – 2. hely, + 00:02:15

Nem volt rossz a délelőttünk, de nekem továbbra sem fekszenek ezek a pályák. Sajnos elütöttünk egy őzikét, amiért a szívem szakadt meg, annyira sajnáltam. Az autóval minden rendben, délután erős biztonságit igyekszünk autózni, mert nem akarjuk kockáztatni a helyezésünket.

Tomas Ourednicek – Pavel Vaculik / Hummer H3 – 3. hely, + 00:05:03

A mai első szakasz egészen jól sikerült, a másodikon viszont volt egy hibánk amiatt, hogy túlságosan csúszott a pálya. Aminek különösen örülök, az a helyiek érdeklődése. Csak Portugáliában és Spanyolországban láthatunk ilyen sok lelkes nézőt a pályák mellett. Ott vannak a rajtnál, a nézői pontokon és a szakaszok végén, biztatnak bennünket és nagyon kedvesek. Ez csodálatos!

Fekete Antal – Tóth György / Toyota Hilux Overdrive – 4. hely, + 00:05:44

Bal hátsó defektet kaptunk egy vasdarab miatt a mai első szakaszon. A csere nagyon gyors volt, de így is veszítettünk több mint három percet. Meglátjuk, hogy mit hoz a délutáni kör.

Szalay Balázs és Vörös Ferenc (Fotó: Csajtai Kristóf - Opel Dakar Team)


Szalay Balázs – Vörös Ferenc / Opel Mokka – 5. hely, + 00:08:46

Bízom benne, hogy délután már lehet esély a szakaszgyőzelemre

Marcin Lukaszewski – Magdalena Duhanik-Person / BMW – 6.hely, + 00:24:35

Az első szakaszon semmilyen gondunk nem volt, azt meg is nyertük, a másodikon viszont fék nélkül mentünk. Egyáltalán nem volt fék, a kéziféket kellett használnunk, így sajnos csak döcögni tudtunk a pályán. Remélhetőleg a délutáni szakaszokon tudunk még egy jót intézni.