Sokan lazán szöcskének nevezik a T3-as kategóriába sorolt versenygépeket, amelyek ugyan nem túl elterjedtek, de egy nagykövetük itthon is van Hangodi Zoltán személyében. Az idei évtől a ralikrosszban is próbálkozó pilóta a tereprali-ob idényét megnyitó Duna Aszfalt Kupán tavaly szeptember óta első ízben viszi táncba szeme fényét, a Klement Mosquitót, amelynek volánja mögött a 10. helyen zárta a pénteki szuperspeciált.

 

Csapata, a HQ Racing közleménye szerint Hangodi egyik szeme nevetett, a másik sírt a 12 kilométeres menet után: nevetett, mert végre megkezdődött a terepralis idény, amelyet a hosszú kihagyás után már nagyon várt, és sír is, mert az antré nem egészen a várt eredménnyel zárult. Hangodi csupán a 10. pozícióból várhatja a folytatást, 44 másodpercnyi hátránnyal.

“Nem egészen erre számítottam, bár azt kell mondjam, hogy egy kicsit el is óvatoskodtam a prológot” – értékelt Hangodi. „Nem igazán éreztem az autót, és ez a mély homok nem is feküdt neki túlságosan, de az esti szervizben egy kicsit változtattunk a guminyomáson, ami valószínűleg javít majd a helyzetünkön holnap. A tizedik idő nem túl jó, mert a legjobb ötben szerettem volna végezni, de a hátralévő szakaszok hosszának fényében a lemaradásunk még bőven ledolgozható, remélem, holnap sikerül javítanunk.”

A Tereprali Blog érdeklődésére Hangodi a T3-as géposztály rapszodikusnak mondható jelenéről, valamint a közeljövőről is szót ejtett: "Alig pár éve indította csak útjára az FIA ezt a kategóriát, így szerintem nem meglepő, hogy még nem annyira népszerű.Teljesen biztos vagyok abban, hogy van jövője ezeknak az autóknak is, mert a közönségnek tetszi a látvány, ráadásul ésszerű költségkeretek között működtethető. "

Szombaton két, hazai viszonylatban igen hosszúnak számító szelektív vár a mezőnyre, kétszer 110 kilométert száguldanak a versenyzők Bugac térségében, majd vasárnap újabb 94 kilométernyi szelektívvel zárul a Duna Aszfalt Kupa.