Jó hírt kaptak a IV. Gyulai Várfürdő Kupa szervezői csütörtök este: az utolsó pillanatban Josef Machacek is leadta nevezését a tereprali-ob idei harmadik, a Közép-Európai Zóna Bajnokság értékelésébe is beszámító viadalára, márpedig ez azt jelenti, hogy először versenyez majd igazi Dakar-győztes a viharsarki buckákon!

 

Machacek, a csehek veteránja igazi megszállott, ráadásul legendának számít a terepraliban: 2000-ben, 2001-ben, 2003-ban és 2007-ben a quadosok legjobbja volt a Dakar-ralin, ám akkoriban még ezeknek a járgányoknak nem volt önálló kategóriája, a motorosok mezőnyén belül voltak értékelve. Amikor 2009-ben, az első Dél-Amerikában rendezett Dakar-ralin kiírták az önálló quados kategóriát, Machacek akkor is megmutatta, hogy ki az úr a háznál és fényes diadalt aratott.

A versenyző részvétele a IV. Gyulai Várfürdő Kupán fontos mérföldkő: noha Jean-Louis Schlesser révén járt márt igazi hús-vér Dakar-győztes a térségben, a sivatagi show-t két ízben, az Africa Eco Race-t pedig hat alkalommal megnyerő francia csak látogatóba érkezett, így a gyulai terepralis derbik egyre gazdagabb történetében Machacek lesz az első olyan aktív résztvevő, akinek vitrinjében ott díszeleg a sivatag legjobbjainak járó aranyozott csuklyás beduin szobrocska. A versenyző biztosan színt hoz a mezőnybe, ahol egyedüliként képviseli majd a T3-as géposztály „szöcskejárgányait”.

A IV. Gyulai Várfürdő Kupa össztávja 621 kilométer lesz, amelyből a szelektív szakaszok 330 kilométer tesznek ki. A verseny pénteken 15 óra 50 perckor a rajtceremóniával indul Gyula szívében, a Vértanúk útján kialakított szervizparkban, majd a mezőny egy 12 kilométer hosszú szuperspeciál szakaszt teljesít Tarhos környékén. Szombaton és vasárnap délelőtt és délután is két-két szelektív szakasz vár az indulókra a pályákon, amelyek útvonala érinti Sarkadot, Sarkadkeresztúrt, Dobozt és Kötegyánt is. Annak érdekében, hogy az érdeklődők minél egyszerűbben odataláljanak a pályák mellé, a szervezők ugyanazokat a nézői pontokat jelölték ki, mint 2014-ben.