Váratlan fejleménnyel rukkolt elő csütörtökön kora este a Dakar-ralit szervező ASO: Etienne Lavigne, a sivatagi show főszervezője bejelentette, hogy az eseménynek a mai naptól új sportigazgatója van a motoros karrierjét azonnali hatállyal lezáró Marc Coma személyében. 

 

Az ötszörös Dakar-győztes, hatszoros világbajnok Comról már az idei Dakar után is lehetett olyan híreket hallani, hogy szakít a motorozással és korábbi nagy riválisát, Cyril Despres-t követve átigazol az autók világába. Pletyka szintjén a Toyota-Overdrive-val hozták hírbe, de aztán a spanyol döntött: szerződést hosszabbított a KTM gyári csapatával, aratott még néhány fényes sikert, majd elérkeztünk a mai bejelentéshez.

Etienne Lavigne, az ASO dakaros főguruja az idei futam óta kereste az új jobbkezét – „navigátort”, ahogyan fogalmazott a közleményben -, miután a tisztséget 2009 őta betöltő David Castera úgy döntött, hogy vált, visszatér a versenyzők oldalára és felcsapott Despres navigátorának a Peugeot gyári csapatánál.  „Marc volt az első ember, aki az eszembe jutott, mert tudom, hogy mennyire szenvedélyesen szereti a Dakart.  Imádom azt, hogy egyszerre nyugodt és szigorú, így hasonló értékeket képviselünk. Minden kritériumnak megfelel és igazi vezető egyéniség” – kommentálta Coma sportigazgatói kinevezését a szakember.

A 38 éves „katalán rakéta” saját bevallása szerint alig akarta elhinni, hogy felkínálták neki a Dakar-rali sportigazgatói tisztségét. 


„Kilépek és hiszek abban, hogy jókor teszem ezt meg” – kommentálta a bejelentést a motorversenyző. „Tizenkét Dakar-rali, öt győzelem és hat világbajnoki cím után őszintének kell lennem magammal és azokkal az emberekkel is, akik támogattak engem az évek során. Köszönettel tartozom a szép évekért szponzoraimnak, különösképpen a KTM-nek, ahol mindig otthon éreztem. A Dakar-rali új sportigazgatójaként lehetőségem lesz arra, hogy visszaadjak valamit a versenynek mindazért, amit kaptam. Köszönet mindenkinek a támogatásért!”