Bács-Kiskun megye útjain nem túl gyakran látni 1100 lóerős versenykamiont, kiváltképp olyat, amely már sivatagi körülmények között is bizonyított. A tereprali-ob idei szezonját megnyitó Duna Aszfalt Kupa ilyen különleges esemény: az autók, motorok és quadok között ott van az Africa Eco Race-en rendszeresen szerelő Qualisport sárga Scania-monstruma is.

 

Aki látni szeretné élesben száguldani a kalocsai különítmény versenygépét, vasárnap még elcsípheti: az esemény zárónapján egy 94 kilométeres szelektív szakasz vár a versenyzőkre Bugac környékén, amelyre készül Kovács Miklós pilóta, Ács László fedélzeti szerelő és a pénteki szuperspeciált kihagyva a törzsgárdához beugróként csatlakozó Bognár József navigátor is. A különítménynek nincs ellenfele, mert másik kamion nem nevezett a futamra, de a Scania önmagában is komoly látványosság: bármerre járt eddig a futamon, nem okozott csalódást a drukkereknek.

„Igazoltan hiányzó állandó navigátorunk, Czeglédi Péter helyére a Dakar-ralit több ízben megjárt, a tavalyi nyitófutamon nálunk is szerepelt Bognár Józsefet kértük fel, de sajnálatos módon neki is közbejött valami, így a szuperspeciálon Laca navigált, Józsi pedig ma reggel csatlakozott hozzánk. Sikerült jó alaposan rá is ijesztenünk a délelőtti szelektíven, amikor az itiner böngészésében azzal zavartuk meg, hogy kiütöttünk egy kisebb fát. A pálya helyenként picit szűk, de mivel a mi csapatunk tősgyökeres Bács-Kiskun megyei alakulat, nagyon jó érzés szó szerint hazai terepen menni.  A délelőtti szakaszt gondok nélkül teljesítettük, a délutánit viszont egy kisebb technikai malőr miatt félbe kellett szakítani a végéhez viszonylag közel. Holnap folytatjuk, szeretnénk gondoskodni azok szórakoztatásáról, akik kijönnek az utolsó szakaszra” – mondta a szombati nap végén a rutinos pilóta, Kovács Miklós.

Bognár József, a Dakar-ralit már több ízben is megjáró másodpilóta hozzátette: „Tavaly egyszer már volt alkalmam együtt dolgozni a srácokkal, akikkel egyébként is nagyon szoros, jóbaráti viszonyt ápolok. Jó újra a Scaniát navigálni, tényleg kalandos ilyen körülmények között menni ezzel a sivatagra teremtett hatalmas gépezettel. Azt, hogy mennyire masszív és brutális, jól szemléltette a mai kis kalandunk a fával, amelyen úgy ment át, mintha az ott sem lett volna…”

Nem csak a Scania képviseli a Qualisportot a Duna Aszfalt Kupán, mivel az együttes kötelékében nevezett a derbire két másik egység is, akik az amatőrök számára kiírt Challenge-kategóriában ismerkednek a tereprali alapjaival. Dr. Szabó Tibor és Újházi József egy Lada Nivával, míg Nyaka Zoltán és Török Ádám egy Jeep Grand Cherokee-val vitézkedik. A csapat tájékoztatása szerint mindkét egység jól muzsikál, a 2-3. helyet birtokolják a kategóriájukban.